Archívum - Magyarnemzet

Albrecht a PannErgyben

Hírösszefoglaló

2009. november 20., péntek 00:00
A PannErgy bejelentette, hogy a geotermikus projekteket folytató leánycégébe befektetőt von be. Az új szereplő első lépésben 1,08 milliárd forintért 7,43 százalékos részesedéshez jut, később pedig, bizonyos feltételek függvényében, növeli majd a tulajdonrészét úgy, hogy maximum 15 százaléka lesz a leánycégben. A megállapodásnak van még egy fontos eleme: az új befektető az elkövetkezendő egy évben 950 forintos árfolyamon egymillió PannErgy-részvényt vehet. A hírekre a PannErgy árfolyama a tőzsdén nagy forgalommal emelkedésbe kezdett. Bokorovics Balázs, a PannErgy igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy a szentlőrinci próbafúrás sikerével lezárult a stratégiának a felszíni kutatásokra szorítkozó, közel háromesztendős kezdeti szakasza.
A magyarországi és a Kárpát-medencei geotermikus energiaforrások hasznosítását célzó projektek korábban is felkeltették számos befektető érdeklődését. A vásárló az ONP Holdings SE, amely a Cashline Befektetési Holding Zrt. tulajdonában lévő, kizárólag Albrecht Ottó nevével fémjelzett európai részvénytársaság. Albrecht Ottó elmondta, meggyőződése, hogy az alternatív energia a következő évtizedek egyik húzóágazata lesz mind nemzetgazdasági szinten, mind globális léptékben, ezért személyesen is részt kíván venni a sikerre ítélt projektsorozatban.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
holnap
hószállingózás
Min: -14°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Zetével?