Archívum - Magyarnemzet

Áramkimaradás

Balogh Roland

2009. december 25., péntek 00:00
Egy csaknem ötven kilométeres útszakasz hiányos biztosítása miatt esett kútba a szövetségesek egyik legnagyobb beruházása Afganisztánban. A Kadzsaki védőgát megépítése a helyi áramszolgáltatás szempontjából korábban ugyanis kulcsfontosságú beruházásként szerepelt a Helmand tartományi fejlesztések között. 2008 őszén csaknem kétszázhúsz tonnányi felszerelést szállítottak a völgybe, hogy az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) mintegy 47 millió dollár (8,9 milliárd forint) értékben felépítse Afganisztán egyik legnagyobb vízierőművét. Hiába azonban a kétezer brit katona, a völgy biztonságát képtelenek voltak kellőképpen biztosítani, ezért jelen állás szerint úgy tűnik, semmi sem lesz az erőműből.
A britek, kudarcukat leplezve, az amerikaiakra mutogatnak, mondván, míg ők nem garantálják a terület biztonságát, addig képtelenség folytatni az építkezést. Stanley McChrystal, az afganisztáni csapatok vezetője új taktikájával ráadásul köztudottan a nagyobb városokra összpontosít, hogy ott meg tudja fékezni a tálib előretörést. Obama elnök ezzel kapcsolatban úgy véli, egy éven belül kiderül, hogy az afganisztáni csapaterősítés meghozta-e az eredményt. Addig pedig a cement is mindenképpen ott marad a Kadzsaki védőgátnál.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
holnap
hószállingózás
Min: -14°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?