A boldoggá avatás a szentté avatási eljárás első része, amelynek végén a jelöltet felveszik a szentek névjegyzékébe. A szentté avatást 1170-ben vonta pápai hatáskörbe III. Sándor pápa, az eljárás módozatát pedig VIII. Orbán pápa (1623–44) határozta meg. Ennek értelmében először a területileg illetékes püspök vizsgálta ki, hogy a jelölt valóban szent életet élt-e, történtek-e közbenjárására csodák, illetve nem részesült-e meg nem engedett tiszteletben. E vizsgálat lezárása után – ha az illető szent híre tartotta magát – tíz év múlva indították el a pápai felülvizsgálatot. Ha a jelölt halála után 50 évvel szentségének híre eleven volt még, s legalább két csoda történt általa, a pápa boldoggá avatta. Jelenleg egy „szent” halála után öt év elteltével akár egyetlen hívő is kérheti a halál helye szerint illetékes főpásztort, hogy indítson eljárást az illető életszentségének vagy vértanúságának a kivizsgálására. Ezt az ügy választott képviselőjén, az úgynevezett posztulátoron keresztül teheti meg. Napjainkban az eljárást általában egy testület vagy közösség kezdeményezi.
A szentté avatási ügyek általában vegyes jellegűek, az utolsó éveket, évtizedeket tanúvallomások, a korábbi életszakaszt írott források alapján vizsgálják. A tanúvallomások összegyűjtésére az illetékes főpásztor kinevez egy bíróságot, és történész szakértők is nyilatkoznak a vizsgált személyről az általuk összegyűjtött forrásanyag alapján. A vizsgálati anyagot általában olaszra fordítják, majd az aktákat ünnepélyesen lezárják, lepecsételik és Rómába küldik. Miután a Szentszék elismerte az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét, több lépcsőben vizsgálják az összegyűlt anyagot.
A Szenttéavatási Ügyek Kongregációja fórumai elé egy összegzés kerül. Ezután az anyag a kongregáció bíboros és püspök atyái elé kerül. Az atyák összegző véleményét a kongregáció bíboros prefektusa a pápa elé tárja, aki – mint egyedüli és legfőbb bíró – meghozza döntését az ügyben. Pozitív pápai döntés után Tiszteletreméltónak hívhatják a jelöltet. Ha vértanúról van szó, akkor nincs szükség csodára a boldoggá avatáshoz, hitvalló esetében viszont ekkor kezdődhet meg egy csoda kivizsgálása. A hősies erénygyakorlást és a vértanúságot csak a boldoggá avatás előtt vizsgálják, utána már nem. Ezt követően egyetlen csodára van még szükség a szentté avatáshoz, valamint ahhoz, hogy a boldog tisztelete kiteljesedjék. (MTI)