Archívum - Magyarnemzet

Az OTP húzta az indexet

A pénzintézet várakozáson felüli eredményt produkált
Munkatársunktól

2010. március 13., szombat 00:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 81,34 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 21 630,67 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények közül csak az OTP ára emelkedett, a többi papír gyengült az előző napi záráshoz képest.
Tegnap az OTP-re helyeződött a hangsúly a kereskedésben, az összes többi papír érdektelen volt – tájékoztatta Szegner Balázs a távirati irodát. Az Equilor Befektetési Zrt. üzletág-igazgatója hozzátette, hogy a forgalom túlnyomó része a bankpapír piacán koncentrálódott. Az OTP több mint kétszázalékos erősödése ellenére azonban a BUX csak minimális pluszban zárt, mivel a többi blue chip lefelé húzta az indexet. Eközben a nyugat-európai piacokon délutánra pozitívvá vált a hangulat, s a New York-i börzén is emelkedéssel indult a kereskedés. Az OTP jó szereplését a bank várakozáson felüli eredményei magyarázzák. A bankcsoport 2009-ben 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el, ami ugyan 31 százalékkal elmaradt a 2008. évitől, azonban így is meghaladta az előzetes elemzői konszenzust és a menedzsment előrejelzését. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: az eddigi gyakorlattól eltérően nem tesznek közzé eredménytervet, s ennek egyik oka, hogy – bár eddig mindig teljesítették a bejelentett célkitűzést, miként 2009-ben is – az elemzők ettől eltérő előrejelzésekkel számoltak.
Az OTP 119 forinttal, 2,14 százalékkal 5692 forintra erősödött, forgalma 13,4 milliárd forintot tett ki. A Mol árfolyama 60 forinttal, 0,33 százalékkal 18 ezer forintra csökkent, kétmilliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom négy forinttal, 0,56 százalékkal, 715 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 0,34 százalékkal, 41 400 forintra csökkent, a részvények forgalma 787,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 75,0 millió forintos forgalom mellett 95 forinttal, 0,49 százalékkal, 19 300 forintra gyengült.
A BUMIX 2007,09 ponton zárt kedden, ez 0,08 pontos, 0,00 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?