ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum - Magyarnemzet
Bojkottálják a képzést az orvostanhallgatók
Végső lépésre szánták el magukat az orvostanhallgatók: olyan jognyilatkozatokat írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncoló rendeletet.
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke lapunknak elmondta, arra számít, hogy két hét alatt a hétszáz hazai hatodéves hallgató legalább kétharmada aláírja a nyilatkozatot.
Rácz Jenő, a kórházszövetség elnöke, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója támogatja a fiatalok követelését. Közölte, olyan pályázatot nyújtottak be a rezidensálláshelyekre, amelyben jelezték: ha a jogszabály finanszírozásra vonatkozó része nem változik, akkor idén egyetlen rezidenst sem fogadnak. Az új rendelet értelmében a képzés elejétől minden költséget a kórháznak kellene állnia. A szaktárcának sürgősen lépnie kell, ellenkező esetben egy évfolyamnyi frissdiplomás orvos hagyhatja el hazánkat, ami tovább növelné az amúgy is egyre súlyosabb gondot jelentő magyarországi orvoshiányt.
A rezidensek tavaly ősszel már tüntettek a kifogásolt rendelet ellen, ám eredményt nem értek el.
Bővebben az 5. oldalon

Hirdetés