ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum - Magyarnemzet
Debrecen: Deszka negyedszer
Kortárs drámaírók műveitől lesz hangos hétfőtől Debrecen. A negyedik Deszka-fesztiválon hét nagyszínpadi és tizenhét stúdió, illetve kamara-előadás mutatja be az elmúlt év legizgalmasabb kortárs előadásait. Az egyhetes mustra programját Szakonyi Károly, Brestyánszki B. Rozália, Garaczi László válogatta össze. A Vojtina Bábszínházban, a Csokonai Színház épületében és a Modemben látható lesz például Szálinger Balázs Oidipusz gyermekei című dráma, a Radnóti Miklós Színház társulatának előadásában, a Grimm-féle Csipkerózsika-történet átdolgozása macedón nyelven, a Kecskeméti Katona József Színház színészeinek interpretációjában vagy Háy János nagy sikerű Gézagyereke.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a Móricz Zsigmond-évfordulóra készített három darabbal érkezik a cívisvárosba. Tasnádi István, Pozsgai Zsolt és Forgách András egy-egy Móricz-elbeszélést, jellegzetes motívumot, témát alakított színpadi játékká. Az előadások mellett portrébeszélgetések, felolvasó-színházi előadások és kritikai-irodalmi elemzések segítik a kortárs magyar dráma megértését.

Hirdetés