Archívum - Magyarnemzet

Demján: Elveszített függetlenség

Szabó Anna

2010. március 15., hétfő 00:00
Rendben adta át a Fidesz 2002-ben a gazdaságot a következő kormánynak. Ami azután következett, az már az MSZP–SZDSZ-koalíció bűne – erre lehet következtetni mindabból, amit Demján Sándor nagyvállalkozó a Figyelő hetilapnak adott interjújában elmondott. Az üzletember hangsúlyozta: Magyarország mára gyakorlatilag elveszítette a függetlenségét, ám hazánkat nem tankokkal, hanem pénzzel hódították meg. Szerinte ezt csak önmagunknak köszönhetjük, „mi lavíroztuk bele ebbe a helyzetbe magunkat, holott nem kellett volna, hogy így legyen”. Emellett rámutatott: „Örök cselédsors vár a magyarokra, ha az előtt vezetnénk be az eurót, mielőtt 80 százalékig felzárkóztunk volna”, mert az euró elszívja a gazdaságtól a levegőt.
– Ha nincs válság, az ország már rég csődbe ment volna, példát statuáltak volna velünk, mivel hat-nyolc kötvénytulajdonos kiszolgáltatottjai vagyunk – mondta a TriGránit-csoport vezetője. Demján az Európai Uniót úgy jellemezte, hogy az bizonyos szempontból még a Római Birodalomnál is rosszabb, mert önző államokból áll, ahol a kicsik nem tudják nemzeti álláspontjukat képviselni. Hangsúlyozta:  azok az ígéretek sem valósultak meg, amelyek szerint a közbeszerzéseknél a magyar vállalatokat, az uniós forrásoknál pedig a kisvállalkozásokat támogatnák. Demján szerint a most távozó kormány olyan örökséget hagy hátra, amiből nagyon nehéz lesz feltápászkodni.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?