Archívum - Magyarnemzet

Fellendült a piac

A hét legjobban teljesítő részvénye az OTP volt
Munkatársunktól

2010. március 16., kedd 00:00
Csaknem háromszázalékos erősödéssel búcsúztatta a hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, amely így 22 193,70 ponton zárt a jelentős, 32,7 milliárd forintos forgalom után. Ahogy arra az elemzők számítottak, ismét az OTP húzta fel a börzemutatót.
BUXJelentős fellendülés volt tegnap a piacon, nem csupán idehaza, hanem a nemzetközin is. A vezető nyugat-európai értéktőzsdék lendületesen javultak a vártnál kedvezőbb amerikai foglalkoztatási adatok miatt. A magyar parketten az emelkedést jelentős, 32,7 milliárd forintos forgalom is alátámasztotta. Az OTP és a Mol mellett ezúttal néhány közepes papír – köztük az FHB és a Rába – is erősödésnek indult, és önmagukhoz képest ezek is viszonylag erős forgalmat értek el. A BUX az utóbbi napokban annak a sávnak a tetején mozgott, amelyből az elmúlt fél évben nem sikerült kimozdulnia, a tegnapi zárásban azonban kitört erről a szintről – vázolta Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág-igazgatója a távirati irodának. Úgy vélte, az a következő napok kérdése lesz, hogy a piac mozgása megerősíti-e ezt a kitörést, vagy megáll a fejlődés, az erős forgalmat ugyanakkor biztatónak értékelte.
A pénteki kereskedés és az eltelt hét legjobban teljesítő papírja az OTP volt. A szakértő szerint a bankpapír árában – az OTP a héten közölt, a várakozásokat felülmúló tavalyi eredményei mellett – elsősorban a régióval kapcsolatos erősödő bizalom tükröződik. A hét utolsó napján a bankpapír ára 261 forinttal, 4,54 százalékkal, 6010 forintra nőtt, forgalma 24,8 milliárd forintot tett ki. Drágább lett a Mol is 750 forinttal, 4,21 százalékkal, így az olajrészvény 18 550 forintot ért a négymilliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,42 százalékkal, 713 forintra emelkedett, forgalma 1,8 milliárd forint volt. Erősödtek a gyógyszeripari részvények is. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,12 százalékkal, 41 300 forintra, miután a részvények 988,7 millió forintért cseréltek gazdát. Az Egis árfolyama 369,1 millió forintos forgalom mellett, 560 forinttal, azaz 2,92 százalékkal, 19 760 forintra emelkedett. A forint a 266-os eurójegyzés közelében ingadozott: délután fél ötkor az eurót 266,20 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?