Archívum - Magyarnemzet

Felmondás és leváltás az MDF-ben

Bodacz Balázs

2010. március 19., péntek 00:00
Teljes a káosz az MDF és az SZDSZ közötti választási megállapodás körül: a fórum budapesti elnöke, Lévai Zoltán tegnap kijelentette, hogy felmondottnak tekinti az egyezséget, az országos választmány elnöke, Makay Zsolt erre válaszul bejelentette, Lévai párttagsága megszűnt.
Lévai Zoltán, az MDF budapesti választmányának vezetője tegnap bejelentette, hogy felmondottnak tekinti a saját pártja és az SZDSZ közötti választási megállapodást. Ennek indokául az Indexnek azt mondta, hogy a fórum – legalábbis legális eszközökkel – már nem volna képes annyi kopogtatócédulát összegyűjteni, hogy listát állíthasson a fővárosban. Ez pedig lényegében azt jelentené, hogy az ötszázalékos küszöb átugrásáról már álmodozni sem érdemes, hiszen a párt a tavalyi európai parlamenti választáson megszerzett szavazatok negyedét a fővárosban gyűjtötte össze. A budapesti elnök szerint „egy közös jelöltet is érintő, a BKV-botrányhoz kapcsolódó hírek kárt okoznak az MDF-nek”. Ismert, a távirati iroda pénteken számolt be arról, hogy BKV-s források szerint munkakör nélkül foglalkoztathatták a közlekedési vállalatnál Boruzs András SZDSZ-es újpesti önkormányzati képviselőt, az SZDSZ fővárosi elnökét, az MDF országgyűlésiképviselő-jelöltjét. Az MTI egy könyvvizsgáló cég BKV-ra vonatkozó jelentésére is hivatkozott, amely szerint Boruzs András munkakör megjelölése nélkül szerepel a cég állományi listáján, ráadásul még a társaság belső levelezési rendszere szerint sincs munkahelyi elérhetősége.
Az elmúlt hetek botrányaira utalva Lévai Zoltán közölte azt is: meggyőződött arról, hogy az MDF országos választmánya alapszabály-ellenesen vonta el az általa vezetett fővárosi testület döntési jogkörét. Szerinte ezeket a tevékenységeket a párt elnöksége nem láthatja el, hiszen az operatív munka sikeréhez a terepismeret elengedhetetlen.
Az országos választmányt irányító Makay Zsolt válasza nem sokáig váratott magára: „mivel Lévai Zoltán megszegte az MDF országos választmányának február 19-én hozott határozatát, a továbbiakban nem az MDF budapesti választmányának elnöke, így fővárosi elnöki posztját is elveszti, ezzel egy időben MDF-es tagsága is megszűnik”. Makay a már idézett február 19-i határozat kapcsán magyarázatként hozzáfűzte: a grémium a választások második fordulójáig magához vonta a szövetségi politikát érintő kérdéseket, „így azt a testületen kívül senkinek nincs joga felmondani, módosítani”.
Az SZDSZ leszögezte: továbbra is érvényben van az MDF-fel kötött fővárosi választási szövetség.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?