Archívum - Magyarnemzet

Feltámadt a kihaltnak vélt indián nyelv

Nagy Áron

2010. március 19., péntek 00:00
Hetven évvel azután, hogy az utolsó beszélő halálával feledésbe merült a chitimacha indiánok nyelve, az észak-amerikai törzs leszármazottai most újra tanulhatják őseik szava járását – tudósított az egyesült államokbeli Fox hírtelevízió. A kihalt nyelv visszatérését az tette lehetővé, hogy kutatók több ezer oldalas feljegyzésre bukkantak grammatikájáról, s ezt kiegészítette egy megközelítőleg kétszáz órányi hangfelvétel. Így a kiejtés is gond nélkül elsajátítható.
Váradi Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtechnológiai Kutatócsoportjának vezetője ugyanakkor figyelmeztetett: attól, hogy az egykori chitimacha nyelvet elsajátítják a gyökereiket kereső fiatalok, még nem válik élővé. A latin is holt nyelv, pedig sokan tanulják, használják – mutatott rá a szakértő, majd hozzátette: élővé csak akkor válhat a bennszülöttek nyelve, ha kialakulnak azok a csoportok, amelyek egymás között is használják, s gyermekeiknek is tanítják. Amíg ez nem valósul meg, csak a tanult nyelv szerepét töltheti be – jelentette ki Váradi Tamás. A kutató elmondta: az Egyesült Államokban a XX. században nagy erőkkel láttak neki a nyelvészek a veszélyeztetett indián dialektusok megörökítésének. Az őslakosok pedig már az óvodában és az iskolában tanulják eleik szava járását.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?