Archívum - Magyarnemzet

Fóbiák csapdájában

Pataky István

2009. december 04., péntek 00:00
Nem hozott meglepetést, és semmit sem tisztázott a román elnökválasztás első fordulója. Gyakorlatilag nulláról indul a jobboldali Traian Basescu döntő összecsapása a baloldali Mircea Geoanával. Az egyik oldalon a jelenlegi államfő megnyerte az első fordulót, s személyes sikerének könyvelheti el, hogy az általa kezdeményezett népszavazás a parlament létszámának csökkentéséről, valamint a felsőház megszüntetéséről óriási fölénnyel lett sikeres. Basescu továbbra is azt helyezheti kampánya középpontjába, amit eddig: a kisstílű érdekek uralta politikai elittel ellentétben valóban az emberek javát akarja. Ez az érvelés azonban, úgy tűnik, még kevés lesz a győzelemhez, hiszen az elnököt szinte óránkénti gyakorisággal lepopulistázó, lediktátorozó szociáldemokraták és liberálisok máris egymás tenyerébe csaptak, így papíron Geoanához vándorol Antonescu húszszázaléknyi támogatottsága. Csakhogy a képlet nem ilyen egyszerű. A liberális jelöltre szavazók egy része ugyan valóban Basescu-fóbiában szenved, de sokan közülük legalább annyira elutasítják a posztkommunista formáció Ion Iliescu által is támogatott jelöltjét. Öt évvel ezelőtt ugyanezek a voksolók éppen azért választották meg elnöknek Basescut, hogy véget vessenek a maffiaszerű gazdasági-politikai hálózatot építgető Szociáldemokrata Párt uralmának. Így nehéz megjósolni, miként voksolnak a döntő menetben, s milyen arányban mennek el szavazni Antonescu hívei.
Eközben a látványos választási kudarcot elkönyvelő Romániai Magyar Demokrata Szövetség talán fennállása óta a legnehezebb döntése előtt áll. Vagy legyőzik Basescu iránti mérhetetlen gyűlöletüket – amely elsősorban abból fakad, hogy az államfő egyenlő partnerként tárgyalt Tőkés Lászlóval, s egy asztalhoz ült a Magyar Polgári Párt vezetőivel is – és annak az államfőnek az újraválasztására szólítanak, akit egyékbént az erdélyi magyarok többre tartanak Geoanánál, vagy a különböző személyes szimpátiák, politikai érdekek által vezérelve beállnak a baloldali jelölt mögé. Ez utóbbi esetben megismétlődhet a 2008-es forgatókönyv, amikor Markó Béláék Basescu felfüggesztésére buzdítottak a referendumon, a magyarok többsége mégis kiállt az államfő mellett.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?