Archívum - Magyarnemzet

Kerék Imre versei és versfordításai

Pósa Zoltán

2010. január 12., kedd 00:00
O L V A S Ó
Az 1942-ben született, Sopronban élő tudós költő, míves műfordító, Kerék Imre eddigi életműve híven illusztrálja azt az aforizmát, hogy a líra művelőjét általában pontosan minősítik azok az idegen nyelvű költők, akiknek munkáit képes az eredeti színvonalához méltó módon lefordítani. Kerék Imre Shakespeare és Rilke költészetének hiteles tolmácsolója új, Dombos út című verskötetében ízelítőt ad Shakespeare szonettfordításaiból is, amelyek méltók a nagy szonett- és drámaköltőhöz.
A karácsonyi ünnepkörhöz és az érett költőhöz egyaránt illik az István király intelmei a fiához című kollázsvers, amelyben együtt szerepelnek az országalapító, nemzetegyesítő szent király ismert gondolatai a türelemről, a szeretetről és a bölcsességről. A szeretet az alfa és az ómega. A bölcsesség egyik fontos eleme a hatalmat birtokló számára: az ország első emberének mindig tudnia kell, mikor bölcsebb a döntést átruházni valaki másra, s azt is, mikor nem szabad átadni senkinek a választás felelősségét. Kerék költészete jó példa arra, hogy az intellektuális költő sem térhet ki a nemzet számára sorsdöntő, sorsfordító pillanatok kihívása elől. „Légy szelíd, hogy fegyvert sohse foghass / az igazság ellen, s becsületes / soha senkit gyalázattal ne illess.” Rágalmakat nyakló nélkül szajkózó korunkban bizony nagyon is megfogadni való a tanács. Sajnos, még hangsúlyosabbá kellett tennie a huszadik-huszonegyedik században élő költőnek e mondatot: „légy szemérmes, hogy elkerüld ezáltal / ferelmes bűnét a bujaságnak, / valamint ösztönzőjét a halálnak”. Itt és most, az ország sokat emlegetett gazdasági mélypontjánál sokkal égetőbb, súlyosabb az erkölcsi fertő. És mindennél fontosabb az erkölcsi megújulás, ami az evilági boldogulásnak és a túlvilági üdvösségnek is záloga: „Mindezek nélkül, miket elsoroltam, / uralkodni nem tudhat senki sem, / sem az örök uradalomba jutni”.
A kötet másik vezérmotívuma a halál értelmezése. Halottak napján, 2005 a költemény címe, amelyben a deresedő költő az édesanyja sírjánál meditál arról: érdemes volt-e hetvenöt évet e világon eltölteni. A sok nélkülözésnél, szenvedésnél, hiábavaló várakozásnál is szorongatóbb az a tudat, hogy a világ reményeink ellenére semmit sem változott, legalábbis jó értelemben aligha. Hiszen a halál, a terror immár életünk, mindennapjaink szerves részévé vált.
Az elkeseredett, szomorú, mívesen szép versek sorában talán nem véletlenül kerül a kötetzáró munkák közé a Március és a Virágok nyílnak című két költemény, amelyek az elpusztíthatatlan életsóvárgást szólaltatják meg. S talán a nem is oly távoli reményt az újjászületésre.
(Kerék Imre: Dombos út. Versek és versfordítások, Hazánk Kiadó, Sopron, 2009, 112 oldal.)

A nap képe

Időjárás

ma
zápor
Min: 6°C
Max: 21°C
holnap
zivatar záporesővel
Min: 9°C
Max: 21°C
Részletek

Szavazás

Kire gondolhatott José Gomes?