Archívum - Magyarnemzet

Kivizsgálják a német botrányokat

Stefan Lázár

2010. március 20., szombat 00:00
A szexuális megrontás vádjával kellemetlen helyzetbe került német katolikus egyház az állami intézmények növekvő követeléseivel találja magát szemben. A huszonnégy püspökség közül eddig tizennyolcat érintenek a kompromittáló leleplezések.
A Vatikán eddig inkább tartózkodott, hivatalos állásfoglalás csak azután történt, hogy bejelentették: a pápa ezen a héten fogadja a német püspöki konferencia elnökét.
Az egyház berlini elit iskolájából, a Canisius gimnáziumból indult megrontási affér lavinája közben nemzetközi szintre terelődött, holland és osztrák tanintézetek volt tanulói hasonló leleplező információkkal léptek a nyilvánosság elé. A német egyházi iskolákban és kollégiumokban papok és pap tanárok által elkövetett szexuális visszaélések kiterjedtek azokra a gyerekkórusokra is, amelyek világhírnévre tettek szert, így a limburgi és regensburgi dóm ifjúsági énekkaraira. Ez utóbbit harminc éven keresztül XVI. Benedek pápa testvére vezette. A ma nyolcvanhat esztendős Georg Ratzinger állítja, nem tudott a szexuális kilengésekről, amelyeket az egyház igyekezett elhallgatni vagy saját hatáskörén belül elrendelt áthelyezésekkel megoldani. Az elmaradt büntetőjogi felelősségre vonás készteti az államot arra, hogy szigorított intézkedésekről gondoskodjon. Három szövetségi tárca – a családügyi, oktatásügyi és igazságügyi – foglalkozik az üggyel,  és az eddig érvényes minimális büntetés megemelését, az elévülési idő meghosszabbítását és az áldozatok számára jelképes jóvátételt követel.
A szövetségi kormány áprilisban konferenciát rendez az egyházak, az iskolák és a kollégiumok, a családi szervezetek, az orvostestületek, a pedagógusszövetségek, a tartományok képviselőinek részvételével. A katolikus püspöki konferencia elnöke, Robert Zollitsch bíboros kezdetben elutasította a tervet, de időközben beleegyezett abba, hogy az egyházon belül elkövetett megrontás problémáját az állami intézményekkel közösen dolgozzák fel.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?