ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum - Magyarnemzet
Kopogtathatnak majd az APEH-revizorok
Ha kell, az adóhatóság kijavítja a vagyonadó-kalkulátort, de a világhálóról nem távolítja el az internetes számológépet – mondta lapunknak adott interjújában az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke.
Szikora János emellett nyomatékosította: a kalkulátor becslésétől a polgárok bátran eltérhetnek, s dönthetnek úgy, hogy kisebb számot tüntetnek fel a bevallásukban. A hatóság vezetője közölte azt is, jelenleg még nem határozták meg, miképpen ellenőrzik a vagyonadóról szóló bevallások valóságtartalmát. Szikora János lehetséges megoldásként említette, hogy a hivatal munkatársai a helyszínen vizsgálódnak. Vagyis akár arra is felkészülhetünk, hogy a revizorok bekopogtatnak majd otthonunk ajtaján. Az adóhatóság elnöke beszámolt arról is, hogy az APEH által meghirdetett állásokra mostanában 100-120-an jelentkeznek; ugyanakkor ő még nem foglalkozik a távolabbi jövőjével, egyelőre nem néz új munkahely után.
Interjú az 5. oldalon
Interjú az 5. oldalon
Hirdetés