Archívum - Magyarnemzet

Milliárdos baklövés

Az új nyugdíjszabályok az AB asztalán köthetnek ki
Jakubász Tamás

2009. december 25., péntek 00:00
Elfogadta tegnap az Országgyűlés a magánnyugdíjrendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Az elképzelést – amellyel egyesek szerint külföldi pénzügyi körök kezére játszaná a kormány a polgárok 2100 milliárd forintját – a Fidesz ellenezte, sőt némely szocialista képviselő is módosítani próbált rajta.
Elfogadta tegnap az Országgyűlés kormányhoz közel álló többsége a magánnyugdíj rendszerének átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Kékesi Tibor szocialista képviselő még nap közben közölte: a frakció minden felmerült kérdésre megnyugtató választ kapott, ezért támogatják a tervezetet. A kétségeket eloszlató mondatok minden bizonnyal Oszkó Pétertől származtak. A pénzügyminiszter szerint a javaslat garantálja, hogy a magánnyugdíjrendszer évtizedeken át fenntartható legyen, s emellett jól kiszámítható járadékot biztosít, így jobb, mint a mostani szisztéma. E gondolatok többeket mégsem nyugtattak meg. Értesülésünk szerint az MSZP-s Szanyi Tibor a nap elején arra próbálta rávenni a szocialista frakció irányítóit, hogy a törvényt vegyék le a napirendről. A képviselőcsoportban heves és hoszszas vita bontakozott ki a kérdésről, értesüléseink szerint ezért csúszott tegnap a plenáris ülés kezdete. Korábban az MSZP társadalompolitikai tagozata fogalmazott úgy: ha a törvényt elfogadják a képviselők, az Alkotmánybíróság (AB) elé citálják a jogszabályt. Az ellenzők táborához csatlakozott a Fidesz is. A párt szerint a magánnyugdíjrendszer tervezett átalakítása ellentétes a szakmai megfontolásokkal, ezért azt nem támogatják.
Miként arról már hírt adtunk, egyes szakemberek szerint a szocialisták elképzelése rendkívüli károkat okozna. Egyrészt ellenérték nélkül játszanák át – feltehetőleg külföldieknek – azt a 2100 milliárd forintot, amit eddig a magyar társadalom a nyugdíjpénztárakba befizetett, másrészt ezek a cégek csekélyebb nyugdíjat adnának a polgároknak. Beláthatatlan következményei lesznek annak, hogy a magyar magánnyugdíjak elvesztésével fenyegető törvényjavaslatot elfogadták a szocialisták – nyilatkozták lapunknak szakértők.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
holnap
hószállingózás
Min: -14°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?