Archívum - Magyarnemzet

Milosevics kiszolgálója

Sebestyén Imre

2009. április 09., csütörtök 00:00
Milan Milutinovics 1998 januárjában kezdte meg Szerbia második elnökeként ötéves mandátumát, s lépett Szlobodan Milosevics helyére, aki az alkotmány szerint harmadszor már nem lehetett szerb államfő. A hatalom azonban továbbra is Milosevics kezében maradt, aki közben átveszi a jugoszláv elnöki posztot Zoran Lilicstől. A csendes, halk szavú Milutinovics pedig a szövetségi államfő politikájának hűséges és szófogadó kiszolgálója volt, pedig az alkotmány – amelyet még Milosevics személyére szabtak – nagy hatáskört szavatolt számára. Mandátumának leteltével, 2003-ban – amikor már régen megbukott a Milosevics-rezsim, s főnökét már 2001-ben Scheveningenbe vitték – önként ment Hágába, miután a törvényszék még elnökösködése idején vádat emelt ellene. De már korábban is csak formálisan látta el államfői feladatait, s megbízatásának végét várta, hogy Hágába utazhasson. Ő volt az átmenet államfője Szerbiában. Elődje Milosevics volt, utódja pedig Borisz Tadics, aki jelenleg is elnök. (Egy csonka mandátumot Tadics előtt a parlament elnöke töltött be megbízott elnökként). Milutinovics egyébként Vojiszlav Seselj radikális vezetőt legyőzve nyerte meg a választásokat a második menetben minimális többséggel.
Régi belgrádi családban látta meg a napvilágot 1942-ben. Fiatalon, a jogi egyetem elvégzése előtt politizált. Milosevics hatalomra jutásával (a 80-as évek végén vette át a szerb kommunista párt vezetését) az akkori nagy Jugoszlávia külügyminisztériumába került, s kezdte meg karrierjét, amely a nagyköveti, külügyminiszteri, majd elnöki poszthoz, végül pedig a tegnapi hágai ítélethirdetéshez vezetett.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?