Archívum - Magyarnemzet

Művészi találkozások a Boldogasszonnyal

Értékek és kötődések a Kárpát-medencében · Kiállítássorozat nyolc országban, húsz helyszínen
P. Szabó Ernõ

2010. március 14., 00:00
Boldogasszony címmel nyílik kiállítás ma este hat órakor a Forrás Galériában Makovecz Imre építész bevezetőjével, Sebestyén Márta népdalénekes és Bolya Mátyás (koboz) közreműködésével. A huszonhat kortárs művész alkotásait bemutató tárlathoz kétnapos szimpózium társul, a műveket a következő hónapokban a Kárpát-medence több országában is bemutatják.
Kölcsey Ferenc Himnusza előtt a magyarság néphimnuszának tartották a katolikus templomokban ma is énekelt szép dalt: „Boldogasszony Anyánk, régi jó Pátrónánk…”, a magyarság élete minden pontján kötődött hozzá. – Minden korban újraértékeltük viszonyunkat a Boldogasszonyhoz, de a szocializmus négy évtizede nem adott erre lehetőséget, s úgy látszik, nem jutott rá energia a rendszerváltozás utáni két évtizedben sem – mondja Tóth Norbert, a Forrás Galéria tulajdonosa. Éppen ezért fontos, hogy a kortárs művészet vállalkozzon e kép újraértelmezésére, a közösség tagjai felé való közvetítésére. A kiállítás gondolata a galériatulajdonos és Somogyi Győző festőművész közötti beszélgetések során merült fel, utóbbi ötlete volt, hogy a tárlathoz a témát kultúr-, művészettörténeti, néprajzi, szakrális szempontból körüljáró szimpózium is társuljon. Miért huszonhatan állítanak ki? A galériatulajdonos szerint egyszerűen a hely szabott határt az anyag bővítésének, hiszen jelentkező lett volna bőven. – Egyébként is a kiállítást az első pillanattól fogva rég nem látott összefogás övezi, az elsők között álltak mellé itthon Csoóri Sándor, Makovecz Imre, Erdélyi Zsuzsanna, Sebestyén Márta, a határon túl pedig például Calin Stegerean, a kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója, aki a kiállítók rendelkezésére bocsátotta a rangos intézmény tereit – teszi hozzá Tóth Norbert.
A Forrás Galériát követően, augusztus 15-én, Nagyboldogasz-szony ünnepén ugyanis a kiállítás anyaga vándorútra indul a szomszédos országokba. „Összesen húsz helyszínben gondolkodunk – magyarázza Tóth Norbert –, s azt tervezzük, hogy nyáron megjelenik az az album, amely tartalmazza a huszonhat kiállított művet, a konferencia rövidített anyagát. Mégpedig nyolc (a magyar mellett román, ukrán, szlovák, német, szlovén, horvát és szerb) nyelven. Boldogasszony ugyanis nemcsak a magyarság, de a Kárpát-medencei népek pártfogója volt, s kell is, hogy maradjon.” A galériatulajdonos kálvinistaként azt szeretné, ha a kiállítás az „áldás és békesség” református gondolatát hirdetné, ha a békességet és áldást hozó Boldogasszonyt mutathatnák meg a kiállítás műveivel, amelyek segíthetnek abban, hogy elinduljon a párbeszéd önmagunkhoz, egymáshoz való viszonyunkról is.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?