Archívum - Magyarnemzet

Napi sajtószemle

MN

2010. március 08., hétfő 00:00
Frakfurter Allgemeine
A magyar pártstruktúra előttünk álló átalakulását elemzi a német konzervatív lap, megjegyezve, hogy az idén sorra kerülő hét kelet-közép-európai választás közül a magyarországi a szokásosnál is nagyobb figyelmet kelt. A szerző, Reinhard Olt kitér arra, hogy egyes szocialista politikusok reményei szerint a Jobbik megerősödése, valamint az MDF és az SZDSZ talán sikert ígérő közös fellépése miatt a Fidesz végül mégis koalícióra kényszerülhet, s egy ésszerű mérlegelés esetén számára csak az MSZP maradhatna. Erre azonban a Fideszben gúnyosan csak azt válaszolják: „Álmodjatok tovább” – írja Olt.


Beaomoctn
A Szurgutnyeftyegaz Mol-részvényeit el kell adni, vagy ki kell várni a magyar választásokat, mondván, hátha az új kormány lojálisabb lesz Oroszországhoz, írja cikkében orosz tisztségviselőket idézve az orosz üzleti lap. Az első lehetőséggel kapcsolatban a lap forrásai elmondták, adódik, hogy a Mol közvetlenül vásárolja meg saját részvényeit, de felmerült olyan elképzelés is, hogy szerezzen részesedést a brit Ineos petrokémiai cégben, és aztán cseréljék el a részvénycsomagokat. Mások úgy tudják, a Szurgutnyeftyegaz a lengyel PKN Orlennel tárgyal arról, hogy vele cseréli el a Mol-pakettet az Orlen Lietuva (azelőtt Mazeikiu Nafta) részvényeinek 25 százalékára.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?