Archívum - Magyarnemzet

Napi sajtószemle

MN

2010. március 14., 00:00
FINANCIAL TIMES
A négy Mistral osztályú hadihajó eladását Nicolas Sarkozy látványos Oroszország felé fordulásának záró akkordjaként értékeli a brit lap, emlékeztetve arra, hogy megválasztásáig a francia elnök hideg távolságtartással viszonyult Moszkvához, s inkább Bush kezét szorította volna meg, mint Putyinét. Sarkozy azonban most jól tudja, hogy a kapcsolatok szorosabbra fonása tökéletesen megfelel a francia diplomáciai és gazdasági érdekeknek. Nem kerülte el a figyelmét Obama nyitása, s az sem, hogy Angela Merkel is különleges viszonyt ápol Moszkvával.

www.bumm.sk
A felvidéki magyar nemzeti öntudatnak kevés dolog használna jobban rövid távon, mint a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) hazafias törvénye – írja a felvidéki hírportál. A rendelkezés szerint az iskolai osztályokban ki kell függeszteni a szlovák zászlót, a címert, a himnusz szövegét. Az iskolákban hetente egyszer, az önkormányzati és parlamenti ülések elején kötelezően elhangzik a himnusz. – Lehet erősíteni a hazaszeretetet pár paragrafussal? Aligha. Attól, hogy valaki a törvény értelmében meghallgatja a nemzet örök slágerét, csak megutálja – és ezzel tökéletesen tisztában vannak az SNS fejesei is, akik cinikus módon pont a legfőbb nemzeti szimbólumokat alázták meg, hogy bemutassanak a magyaroknak – teszi hozzá a cikk szerzője.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?