Archívum - Magyarnemzet

Napi sajtószemle

MN

2010. március 10., szerda 00:00
The Washington Post
Az amerikaiak jelentős része – 53, illetve 46 százaléka – úgy érzi, hogy országuk befolyása a világpolitikában és a világgazdaságban is csökkenni fog a XXI. században – derült ki a liberális fővárosi lap és az ABC News felméréséből. A közvélemény nagy része – a gazdaságot tekintve 41, a politikára vonatkozóan 43 százalék – úgy látja, hogy míg a XX. század Amerika évszázada volt, addig a XXI. század Kínáé lesz. A friss felmérés végkicsengése egybeesik más jelentős közvélemény-kutatók közelmúltbeli eredményeivel, amelyek szerint az amerikaiak komolyan aggódnak Kína felemelkedése miatt.


Thw Wall Street Journal
A vancouveri kudarc miatt Oroszországon eluralkodó világvége- hangulattal foglalkozik az amerikai lap, megjegyezve, hogy a gyenge szereplés különösen elgondolkodtató a hazai rendezésű 2014-es téli olimpia előtt. Az okokat boncolgatva a lap rámutat, a sportvezetők részrehajló bírókat, nemzetközi nyomást emlegetnek, Vitalij Mutko sportminiszter azonban rámutat arra is, hogy ez az első generáció, amely már nem élvezte a szovjet időkből a sportban maradt tartalékokat, az új befektetések pedig még nem értek be. Irina Rodnyina, az egykori kiváló műkorcsolyázó, jelenleg a hatalmi párt soraiban képviselő pedig azt veti fel, hogy egyes szövetségek úgy működnek, mint egy korrupt feudális hercegség.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 3
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?