ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
Megrongált kereszt
Ismeretlenek fűrésszel szétvágták és szétszórták a darabjait annak a keresztnek, amelyet nemrég a Jobbik állított fel Pomázon törvényes engedélyek birtokában. Eközben Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke azt közölte a Jobbik megmozdulásaira utalva – de a párt megnevezése nélkül –, hogy az egyház vezetésének tudta nélkül vettek részt az adventi keresztállítási akciókon a katolikus papok. (MTI)
Megsemmisítenék a gárdarendeletet
Alkotmánybírósághoz fordult a Jobbik a gárdarendelet megsemmisítéséért – tudatta a párt közleményben. A november 26-án hatályba lépett kormányrendelet szerint 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki a bíróság által feloszlatott szervezet működésében részt vesz, illetve aki az adott szervezet formaruháját vagy arra hasonlító öltözetet nyilvános rendezvényen visel. A Jobbik szerint a rendeletmódosítás sérti az alkotmány számos rendelkezését. (MTI)
Népszavazást kezdeményez a Liga
A Liga Szakszervezetek kongreszszusa népszavazást kezdeményezett a 62 éves nyugdíjkorhatár visszaállításáért, az aláírási íveket a jövő héten adják le hitelesítésre az Országos Választási Bizottságnak – mondta Gaskó István elnök, akit ismét megválasztottak a Liga elnökévé. Hozzátette: nem önmagában a nyugdíjkorhatár emelése a probléma, hanem az, hogy a magyarok átlagéletkora közel egy évtizeddel marad el az európaitól, és az egészségi állapotuk is rosszabb. (MTI)
Sztrájktörési céllal alkalmazott görögök
Jogsértő volt a görög munkavállalók alkalmazása a 2008. decemberi sztrájk idején Ferihegyen – ezt mondta ki a Fővárosi Munkaügyi Bíróság. Az ugyanis a jogszerű sztrájkban résztvevőkkel szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszköznek minősült. Az eljárás két szakszervezet közös keresete alapján indult. A bíróság nem látta viszont bizonyítottnak, hogy a munkáltató megsértette volna a sztrájk alatti együttműködési kötelezettséget a szakszervezetekkel. (MN)
Tiltakozás az MTV stúdióbezárásai ellen
Közös nyilatkozatban tiltakoznak a dél-alföldi megyék vezetői a Magyar Televízió (MTV) regionális stúdióinak megszüntetése ellen. A közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma eközben arra szólította fel az MTV ügyvezetőjét, Medveczky Balázst, hogy vonja vissza a regionális stúdiók bezárására vonatkozó döntést.
A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége is tiltakozott a lépés ellen, s így tett nyolc egyház is. (MN)
Közös emlékezés
Először emlékeznek meg Magyarországon közösen a holokauszt, a malenkij robot, az 1956-os megtorlás és a recski tábor mártírjai előtt az emberi jogok napján, az emberi méltóság nemzeti emléknapján – közölte a kezdeményező Lomnici Zoltán volt főbíró. (MTI)

Hirdetés