Archívum - Magyarnemzet

Sajtószemle

MN

2010. július 30., péntek 00:00
THE WALL STREET JOURNAL
Meglepő, hogy az IMF ilyen keményen játszik – jelentette ki Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland részlegvezetője a lapnak, aki szerint ez potenciálisan veszélyes stratégia, mert a globális talpra állás törékenynek látszik, és az európai gazdaság általában nehézségekkel küzd. Megfigyelők arra számítottak, hogy az IMF és az EU megállapodik Budapesttel, ha másért nem, a stabilitás érdekében – írta a lap.

DIE WELT
Az IMF azzal, hogy Budapesttel megszakította a tárgyalásokat, miközben Görögországot megdicsérte a megszorító intézkedések miatt, óriási nyomás alá helyezte a magyar kormányt. A lap szerint a pénzügyi szervezet ezzel azt is demonstrálni szerette volna, hogy az Európai Unió helyesen cselekedett, amikor bevonta az IMF-et az uniós országok megmentésére indult akcióba. A valutaalap ugyanis keményen fel tud lépni ott, ahol az uniós szervezetek politikai okokból nem mernek.

FINANCIAL TIMES
Eladási nyomás alá kerülhetnek a magyar befektetési eszközök, miután az IMF megszakította budapesti tárgyalásait – írja a gazdasági napilap, amely szerint Orbán Viktor kormánya az idei 3,8 százalékos államháztartási hiánycélt még elfogadta, jövőre azonban nagyobb szabadságot szeretett volna elérni. A lap szerint a valutaalap jelezte, hogy a kormány egyes javaslatai rövid távú hatást érnek csak el, illetve hogy újabb reformokra lesz szükség.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
holnap
hószállingózás
Min: -14°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?