• 6 °C, esős

Székházat kap a köztelevízió

Százharmincmilliárd helyett huszonkétmilliárdot költenek az ingatlanra

Munkatársunktól, 2011. augusztus 29., hétfő 00:00, frissítve: hétfő 00:00
Nettó 22 milliárd forint – enynyibe kerül az adófizetőknek a Magyar Televízió Kunigunda útján álló székházának megvásárlása. Ezt Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke és Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója közölte. Az összeg diszkontárnak nevezhető, legalábbis ahhoz képest, hogy mennyit kellene kifizetni, ha az eredeti bérleti szerződés maradna fenn. Ekkor ugyanis a negyvenéves futamidő alatt 130 milliárdba kerülne az épület; és az ingatlan még akkor is az építtető tulajdonában maradna.
Szabó súlyos örökségnek nevezte a székházszerződést. Közölte, nyilvánosságra kívánják hozni a korábbi és a jelenlegi székházszerződések dokumentumait, ám ehhez előbb nemzetbiztonsági vizsgálat szükséges. Hozzátette: jelenleg is lehetőség van arra, hogy – kérésre – a dokumentumokba bárki betekintsen. (Ehhez szekhaz@mtva.hu e-mail címen kell időpontot kérni.) A kommunikációs igazgató elmondta, az MTVA-nak másfél éve van arra, hogy megvásárolja az ingatlant. Az adásvétel banki hitelből történhet meg; az alap rövidesen közbeszerzési pályázaton választja ki a finanszírozó pénzintézetet. Hozzátette: a jelenlegi tulajdonossal nemrég kötött új szerződés a bővítést is lehetővé teszi.
Az új székház bérleti szerződése ügyében nyomozás folyik, azt kiderítendő, ki és miért kötött olyan bérleti kontraktust, ami lényegesen hátrányosabb az adásvételi megállapodásnál. A Szabadság téri régi székházat még a Medgyessy-kormány idején adta el az állam, a tévé azonban akkor bent maradt és bérleti díjat fizetett; nagyjából annyit, mint amennyiért elkelt az épület. Ezt az ügyletet is vizsgálják a nyomozók.
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés