ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
Archívum - Magyarnemzet
Töredezik a CDU
Érvágás Merkeléknek a hamburgi Ole von Beust távozása
A férfiak elhagyják Angela Merkelt. Ezzel az ismétlődő megjegyzéssel kommentálja a német sajtó az önálló tartományi státussal rendelkező Hamburg kormányfőjének, Ole von Beustnak a lemondását. Az 55 éves CDU-politikussal a kereszténydemokraták immár hatodik tartományi miniszterelnöküktől kénytelenek búcsút venni rövid egy esztendő során.
| Korszakváltás? Hamburg a világháborút követő időben egyre inkább a szociáldemokraták fellegvárának bizonyult. 1957-től kezdve az SPD több mint négy évtizeden keresztül uralta az Elba menti metropolist. Ezt a sorozatot törte meg 2001-ben az arisztokratikus fellépésű Ole von Beust, aki mindenekelőtt kompromisszumos hajlandóságával tűnt ki és képes volt együttműködni mind a jobboldali populista partnerrel, mind a feltörekvő Zöldekkel. Az sem ártott pályafutásának, hogy nyilvánosan bevallotta homoszexualitását. Soha semmi jelét sem adta annak, hogy Berlinbe vágyna. Lemondását sem politikai, hanem személyes okokkal magyarázta. (MN) |
Aggasztó vérveszteséget jelent a CDU számára Dieter Althaus (Thüringia), Günther Oettinger (Baden-Württemberg), Roland Koch (Hessen), Jürgen Rüttgers (Észak-Rajna-Vesztfália), Christian Wulff (Alsószászország) és most Ole von Beust hiánya. Ilyen érvágás mindeddig a köztársaság történetének egyetlen pártját sem érte. A CDU irányvonalát meghatározó, tekintélyes személyiségek számának csökkenése szinte szimbóluma a Merkel-korszak kereszténydemokrata mélyrepülésének. A tavalyi parlamenti választás során drámai vereséget szenvedett szociáldemokratákkal szemben a konzervatívok népszerűségi előnye minimálisra zsugorodott. A lemondott, megbukott, új pozícióba került tartományi vezetők távozása egyöntetűen azt a benyomást kelti, hogy a CDU válogatottja nem követi a csapatkapitányt. A kancellár aszszonyt, aki Kínában töltötte be 56. évét és ott tudta meg a hírt Von Beust lemondásáról is.
Vele nem csak a híres észak-német kikötőváros „világítótornya” vett búcsút, megingott a talaj az ott működő kereszténydemokrata-zöld koalíció alatt is. E szövetség – hosszú távon – kísérleti jelleggel bírt Berlin számára is, arra a hagyományra támaszkodva, amely az ideiglenes kormányszékhely, Bonn egyik politikai jellemzője volt. A kereszténydemokraták és a Zöldek fiatal képviselői rendszeresen összejöttek és a közismert Pizza-Connection találkozóin latolgatták az együttműködés lehetőségeit. Az akkori CDU-utánpótlás tagjai közül Merkel többeket beépített hatalmi apparátusába, mintegy jelezve, szövetségi szinten elképzelhetőnek tartja a koalíciót az ökopárttal. Ennek a szövetségnek a zászlóvivőjét vesztette el Von Beusttal. A szociáldemokraták és a liberális FDP új választás kiírását szorgalmazzák, miután a koalíció által kidolgozott oktatási törvényt a polgárok népszavazással elutasították. „A Zöldek kénytelenek feltenni a kérdést, hajlandók-e bizonytalan jövő felé haladni eddigi szövetségesükkel” – hangoztatta Andrea Nahmes SPD-főtitkár. Az FDP főtitkára, Christian Lindner szerint a fekete-zöld koalíció egyetlen prominens koponyája távozott, mert nem látott perspektívát ebben a kísérletben.
Hirdetés