Archívum - Magyarnemzet

Továbbhárítaná a különadót a Tesco

Vasvári Éva, Vass-Gabay Dorka

2011. augusztus 08., hétfő 00:00
A kereskedelmi cégekre kivetett különadó áthárításának szokatlan módjával próbálkozik a Tesco-Global Áruházak Zrt. a főváros XII. kerületében – derül ki az Index.hu tegnapi írásából. A társaság – a kényszerű költségvetési befizetésre hivatkozva – arra próbálja rávenni az önkormányzatot, hogy kevesebb bérleti díjat számoljon fel az üzlethelyiség után, így kurtítva saját költségeit.
Az ingatlanok bérleti díjának 15 százalékos engedményét kéri a XII. kerületi önkormányzattól a Tesco az elkövetkezendő másfél évben – áll abban a cég által írt levélben, amely az Index birtokába jutott. Az áruházlánc a kormány által kiszabott különadó miatt döntött úgy, hogy a bérleti díjak felülvizsgálatát és engedményét kezdeményezi. Váczi János, a kerület alpolgármestere lapunknak elmondta: egy laza stílusban íródott, jó kedélyű levelet kapott a Tesco egyik menedzserétől, aki arra hivatkozva kért másfél évre 15 százalékos árengedményt, hogy a cég vezetősége megbízta egy „komoly feladattal”: 300 millió forintot kell megspórolnia az áruházláncnak. Az alpolgármester internetes blogján tette közzé a Tescónak írt válaszát, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a cég félreértette a kormány szándékát, illetve a rendelkezés célját is. A különadónak ugyanis nem az a célja, hogy annak megfizetését a vásárlók, a beszállítók vagy akár az önkormányzatok felé hárítsa át az áruházlánc, hanem az, hogy az olyan többmilliárdos forgalmat generáló cégek, mint például a Tesco, nagyobb szerepet vállaljanak az ország gazdaságának rendbetételében. – Sajnálattal tájékoztatom arról, hogy a hegyvidéki önkormányzat továbbra is fenntartja a 2005-ben kelt bérleti szerződésben meghatározott feltételeket – olvasható a válaszlevélben.
A Tesco által üzemeltetett üzletek majdnem harmada bérelt ingatlanon található. Lapunk szerette volna megtudni, hány önkormányzatot keresett fel az áruház hasonló szándékkal, és milyen további lépéseket tesznek elutasítás esetén, a cég azonban csak annyit közölt: a hosszú távú bérleti szerződések felülvizsgálata és a partnerek kölcsönös egyetértésén alapuló esetleges módosítása időnként szükséges. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Antalffy Gábort, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének ügyvezető elnökét is, aki kifejtette: nagy hiba lett volna, ha az önkormányzat engedett volna e kísérletnek, hiszen ezzel precedenst teremtett volna a kereskedőkre kivetett különadó kikerülésére. Ugyanakkor az engedménnyel a helyhatóság megterhelte volna a saját büdzséjét, következésképpen kevesebb forrás jutna szociális és fejlesztési célokra, illetve a vállalkozások egyedi támogatására. Noha a bérleti díjakról zajló alku az üzletmenet része, ám ennek nem lehet célja a különadó alóli kibúvás. Ezt a terhet a Tescónak is le kell nyelnie, ellenkező esetben ez mások – végső soron a lakosság – érdeksérelmét vonná maga után.

24 óra hírei | Legolvasottabb

11:16 Animátor

09:23 Közlemény

Tovább
Hirdetés
<iframe id="videoplayer_74939" src="http://video.mno.hu/embed/74939" style="width:686px; height:500px"></iframe>

Időjárás

ma
kánikula
Min: 19°C
Max: 34°C
holnap
kánikula
Min: 19°C
Max: 35°C
Részletek

MLSZ-fegyelmi : súlyos büntetést kapott a Szeged. Az MLSZ megbüntette a Szegedet (Fotó: rangado. hu)   [BANNER133]   A testület szerdai ülésén úgy döntött, a szegedi klubnak 300 000...

Magyarországra jön edzőtáborozni a Sampdoria!. Egy héten át a Sampdoria is Bükön készül a Serie A-ra (fotó: bolapaper. blogspot.

Szavazás

Képtelen labdába rúgni időközi választásokon a balliberális ellenzék. Ön szerint miért?