Archívum - Magyarnemzet

Új tételek Orbán István számláján?

Velkei Tamás

2010. január 16., szombat 00:00
A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a tatai edzőtábor területén tartott rendezvényekért, terembérletért, sportesemények szervezéséért, táborozásokért a megrendelők kevesebbet fizettek, mint az elvárható lett volna – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Miskolczi Ivett, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője az Orbán István elleni eljárás állásáról. Ismert, hogy a megyei MSZP egykori alelnöke, valamint a tatai edzőközpont volt igazgatója a gyanú szerint korábban barátait, ismerőseit is alacsony áron vagy ingyen szállásolta el és étkeztette az edzőközpontban. A nyomozó hatóság jelenleg a 2007-ben, 2008-ban megtartott rendezvények körülményeit vizsgálja, a meghallgatott tanúk száma megközelíti a százat – tudtuk meg.
Orbán Istvánnal kapcsolatban több más szálon is vizsgálódik a rendőrség, így a gyanú szerint több rendbeli vesztegetés miatt is felelnie kell a politikusnak, többek között az edzőközpont előtt felállított Fáklyavivő című szobor kivitelezőitől kért jogtalanul 250 ezer forintot, a tábor konyhájáról pedig élelmiszert vitetett ki illegálisan a városba. A többször meghosszabbított nyomozás utoljára meghatározott, március 8-i határideje a jelenlegi adatok szerint tartható lesz – tette hozzá a sajtószóvivő.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
holnap
hószállingózás
Min: -16°C
Max: -7°C
Részletek

Szavazás

Ki legyen az angol kapitány?