Ez a könyv is csak úgy lett...

Ez a könyv is csak úgy lett…

Bodor Ádám új kötetét, a Verhovina madarait mutatták be a Nyitott Műhelyben

rKissNelli

2011. november 04., péntek 09:23

A magyarországi pisztrángok sajnos túl kövérek, a történetek meg általában csak úgy lesznek. A legújabb Bodor-könyv a Kárpátokon innen játszódik, de talán mégis inkább túl. Majd az olvasó eldönti. A Verhovina madarait a Nyitott Műhelyben mutatták be: hogy miről szól, most nem derült ki, az viszont igen, hogy Bodor Ádám tud főzni. Igenis, hogy tud!

Nyomtatás

Félreértés ne essék, a kérdés szigorúan a regényhez kapcsolódva merült fel. Szegő János, aki a Magvető Kiadó részéről beszélgetett a szerzővel, receptet idézett az új Bodor-könyvből: tejszínes vadkömény leves csurgatott galuskával, kakukkfüves aludtejben pácolt rostonsült pisztráng petrezselymes burgonyával, desszertnek pedig rántott palacsinta.

Őszintén szólva erősen meglepődtem. Ha van valaki, aki még nálam is többször olvasta a Sinistra körzetet, nyugodtan kijavíthat, de nagyon úgy rémlik, hogy sem ebben, sem Az érsek látogatásában nem kosztolnak valami fényesen a szerencsétlen hősök. Ráadásul a Verhovina madarainak az esten felolvasott részletében is zsírba dermedt, tegnapi sültszalámi-szeletet reggelizik az aktuális szereplő, és jéggé merevedett puliszkadarabkákkal mártogatja a hideg zsírt. (Igaz, a szexuális élete viszont rendben van: a gasztronómiai létminimumot mélyen alulmúló reggelit egy nagyon szép erotikus jelenet előzte meg.)

Fotó: Nagy Béla

Ha az emlékezetem nem csal, a Sinistrában néha még a fentieknél is gyengébb volt a koszt, ezért – mialatt a könyvbemutató közönsége a menü hallatán olvadozott a székein – az a kérdés jutott eszembe, hogy Ádi bácsi, kérem, mégis mi ez a hedonizmus? Csak nem tetszett megsajnálni őket?

Szegő János főzést firtató kérdéseit tehát ez a regénybeli menü inspirálta – legalábbis közvetlenül, közvetetten valószínűleg az is, hogy Bodor Ádámmal, úgy tűnik, igen nehéz alkotásról beszélni. Hovatovább úgy tűnhet, hogy mindenről szívesebben beszél, mint erről. Meglehet az is, hogy ez a tulajdonsága közismert, és Szegő János már előre drukkolt, olyannyira, hogy az est kezdetén zavarában véletlenül Magvető Jánosként mutatkozott be. (A történet hatására több kollégám lelkesen kezdett kísérletezni, vajon hogyan mutatna a neve mellett a Grund vezetéknév, ha már az mno mássalhangzó-torlódás okán nemigen jöhet szóba.)

Egyszóval: Bodor Ádámot nehéz szóra bírni, ami a műhelytitkokat illeti. Az ilyen kérdésekre hajlamos kitérő választ adni, mint például: „Erről ennyi elég lesz?” „A többi nem hiszem, hogy érdekes lenne.” „Ez csak úgy lett.” Kitalálta. Szegő János az erdőkről faggatja, jogosan, mert úgy tűnik, az új kötetben is rengeteg van belőle, szokás szerint az igazi bodorádámos, színes, szagos, zajokkal és nyomokkal teli erdőből, amit néhány mondattal képes tökéletes képpé építeni a fejünkben. Na, hát ezt is csak kitalálja. – Jártam néhány erdőben – ezt azért bevallja, mást nem is tehetne, mert úgyis tudjuk. De rögtön utána azt is hozzáfűzi, hogy nem az emlékeiből szerzi az inspirációt. Nem kell visszamennie az időben, csak leül a Bajcsy-Zsilinszky úti lakásában, és kitalálja az erdőt. Szerinte ez egyszerűen írói alkat kérdése.

Sokszor így van a nevekkel is, de azért akadnak kivételek. Szegő János rendkívüli érdeklődést mutat a névadástéma iránt, és ez is jogos, Bodor Ádám regényeinek egyik védjegye a névmágia, a szereplők nála mindig valami elképesztő és mégis fülbemászó, ezer képzetet felidéző néven futnak, amelyekhez néha ő is úgy jutott, ahogy most az olvasói: meglátta valahol, és nem tudta elfelejteni. A név pedig hozta a figurát, és ha nincs név, akkor a szereplő is füstbe megy. – Ezek rögtön kipattannak, spekulálni nem jó, mert akkor elveszítem az alak látványát. Meghal számomra. Azonnal ki kell találni a nevet, és ez aztán hordoz egy személyiséget, akivel kezdeni kell valamit – mondja az író.

Így született Mukkerman, akire egy berlini telefonkönyvben talált rá, vagy például Dragila, aki – bizony-bizony – egy amerikai illetőségű rúdugrónő, a névazonosságra Szegő János hívja fel rá a figyelmet. – Ez most fájt nekem – mondja Bodor őszintén. Másrészt viszont ő is régen tudta már, állítólag még az alakjára is emlékszik. – Rúdugrónőnek túl alacsony volt – ennyi a konklúzió a „leleplezéssel” kapcsolatban.

És hogy az aktuális regényre is kitérjünk: Verhovina létező hely, Bodor járt is ott. Egyébként szlovák és ukrán nyelven is felvidéket, felföldet jelent a szó, a dombvidék és a magashegység közti területet, a regényben ez egészen konkrétan Kárpátalja. – Ugyanakkor találtam egy Verhovina nevű helységet is, a Kárpátokon túl. Ott viszont nem jártam, ezek után nem is merek odamenni.

– Fél, hogy találkozik a hősökkel?

– Nem a hősökkel. De ezeken a helyeken, még ha én is találom ki őket, a hatóság gyanakvó fajta, és nem szeretném, ha meggyűlne velük a bajom.

– Posztmodern ügy lenne – jegyzi meg végül Szegő.

Ezek után már csak a főzés kérdése maradhat hátra. A fenti menü – bármilyen valóságos hangzású is – szintén kitalált, és nincs különösebb kapcsolódása Bodor Ádámhoz mint fogyasztóhoz. – Nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani ezeknek a dolgoknak – mondja ismét Bodor, és ezt úgy kell érteni: összefüggések kereshetők és találhatók, de sokkal kevésbé lényegesek, mint az, hogy ezt ő kitalálta. Eszébe jutott. Se több, se kevesebb. Pisztránghoz egyébként sem nagyon jut, legfeljebb mirelithez, a magyarországi pisztrángok ugyanis nem jók. Kövérek. Azzal a kérdéssel, hogy tud-e főzni, szerinte kényelmetlen helyzetbe hozták, mert erről a könyvbemutatón is jelen lévő feleségének esetleg más véleménye lehet.

– Igenis tudok! – vágja ki önérzetesen, egy parányi daccal, ahogy azt egy írótól elvárja az ember.

Címkék

Magvető, irodalom, mikvogymuk, Bodor Ádám, Verhovina madarai, Nyitott Műhely

Grund

Egy önjelölt lámparestaurátor

2011. november 15., kedd 16:10

Harmath Lászlót múlni nem akaró szenvedély kerítette hatalmába vagy húsz éve, azóta háború előtti lámpákat kelt új életre. A porlepte, csúfnak tűnő torzókban azonnal meglátja a szépet. Tovább

A költő saját kérdéseire felelt

2011. november 09., szerda 13:55

Tomaso Kemeny olasz-magyar költő első magyar nyelvű verseskötetének bemutatója elszalasztott lehetőséggé vált. Szkárosi Endre és Szőcs Géza sem vitte túlzásba a tíz éves korában elszármazott Kemeny faggatását. Tovább

Azok a gyönyörű Commodore 64-ek

2011. november 09., szerda 12:30

Időutazás a nyolcvanas évekbe, amikor ugyan még Kádár volt a rendszergazda, de már egyre inkább minden a computerekről szólt. Kis Róbert ősszámítógépeket gyűjt. Tovább