Megvan, mennyit kapnak az aranyérmesek

BuL, 2012. augusztus 17., péntek 14:07, frissítve: péntek 17:26
Az előző olimpiához képest közel kétszer annyit, 35 millió forintot kaphatnak a Londonban aranyérmet nyert magyar sportolók.

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára pénteken azt közölte, hogy javaslatuk szerint a második helyen végzettek 25, a bronzérmesek 20 millió forinttal lehetnek gazdagabbak, míg a negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10, a hatodikak nyolc, a hetedikek négy, a nyolcadikak pedig kettőmilliót kaphatnak.

A páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, a négyfős csapatok a pénzdíj 80, a 13-15 fős gárdák a 70 százalékát kapnák meg. A sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesülnek, ez egy keretösszeg, a sportági szövetség tehet javaslatot a személyekre.

A MOB előterjesztését a kormánynak kell jóváhagynia. Hétfőn, az augusztus 20-i állami ünnepnapon köszöntik a londoni olimpián legsikeresebb sportolókat, szeptember közepén pedig állami fogadásra kerül sor a Parlamentben.


Négy évvel ezelőtt, a pekingi játékok alkalmával az aranyérem 20, az ezüst 18, a bronz pedig 16 millió forintot ért. A MOB London előtt nem hozta nyilvánosságra a pénzdíjat, mert a szervezet megítélése szerint ez gátolta volna az eredményességet.

A MOB most igyekezett arányosítani, nagyobb értéket tulajdonítani az aranynak, valamint arra is figyelt, hogy akik csapatban nyernek az olimpián, azoknak a díjazása csak minimálisan térjen el az egyéni sportágakban győztes versenyzők jutalmazásától.

A magyar sportolók Londonban nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet nyertek, ezzel Magyarország az összesített éremtáblázat 9. helyén végzett.

Fotó: MTI

 

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 4 db

A hozzászólások mutatása