Ott vagyunk

Mi volt ez a Himnusz?

Deák Zsigmond
Deák Zsigmond

2012. július 30., hétfő 09:20
Szilágyi Áron történelmi tette, a magyar kard „újrafényesítése” kapcsán egy rossz érzésünk lehetett csak a 2. napon: nemzeti Himnuszunkat olyan átiratban játszották le, amely alig hasonlított az eredetire.

A csapatvezetés feladata ezek után nem lehet más, mint a reményeink szerint még bőven hallható dallamot becseréltetni az igazira.

Amikor egymástól pár száz méterre, a hatalmas londoni ExCel központ átellenes sarkaiban két magyar kiválóság eljut az XXX. nyári olimpiai játékok döntőjébe, s az egyik meg is nyeri azt, akkor fanyalgásnak természetszerűleg nem lehet helye a tudósításban. Nem is Szilágyi Áron és Ungvári Miklós csodás menetelése a kritika célpontja, hanem a rendezők bakija.

Kezdjük onnan, hogy feltűnt, a 66 kilós cselgáncsozók eredményhirdetésénél „Ungi” mennyire feszengve fogadta a grúz himnuszt, hiszen, mint mondta, élete lehetőségét szalasztotta el, hogy a miénket hallhassa. A magyar kardot húsz év, Szabó Bence barcelonai ötkarikás diadalát követően újra fényesítő Szilágyinak sikerült a bravúr, de az ő arcán is némi csodálkozást fedezhettünk fel a fennkölt pillanatokban. Erkel Ferenc 1844-ben szerzett zeneműve helyett ugyanis valami mást s csak kicsit hasonlót játszottak le.

Az egy dolog, hogy gyorsabb ütemben szólt a dallam, ilyen már előfordult más sportágak világversenyein is, olyan szintén, hogy a feszes időrend miatt lerövidítették mindenki himnuszát. Ezúttal előbbi történt, megspékelve egy olyan motívummal a mű közepén, amely egyáltalán nincs benne az eredetiben. Nemcsak a dobogó tetején álló kiváló kardozó, minden helyszínen tartózkodó magyar bosszankodott. Hisz nemzeti Himnuszunk nem egy dzsesszdarab, aminek alapmotívumaira rögtönözni lehet, még az útlevelünkben is ott a kottája, ha UV fénnyel megvilágítjuk.

Ezt ajánlom a helyi szervezőknek is: kottából játszani, ahogy Szilágyi Áron vívott a páston. A magyar küldöttség vezetőinek pedig azt, mivel szintén ott voltak, és hallottak mindent, azonnal reklamálni kell, s egy adathordozóval bekopogtatni a rendezőkhöz: ez a mi Himnuszunk, ezt játsszátok le, ha magyar nyer.

Reményeink szerint még jó sokszor.

Hozzászólások

  1. 2012. július 30., hétfő 15:29
    Gratulálok a nemes és örvendetes eredményhez! A győzelem, a dicsőség, a medál, a büszkeség a miénk! Közös örömünk és dicsőségünk. Nemzeti Himnuszunk "átírata" hangzott el. És? Ez ennyire nagy hír? Magyarkodjunk? Tesznek ránk... (Emlékeztetnék a Koreai himnuszok felcserélésére női fociban) Mi is mostanában a bevett mantra? Ha érdeksérelmet tapasztalnak, tessenek feljelentést tenni! Nevünk, dicsőségünk az eredménytáblán olvasható örök időkig, nem kellene lejáratni magunkat ezzel, hisz ahogy mondani szokás: oroszlán nem vadászik szúnyogokra.
  2. Márta 2012. július 30., hétfő 15:14
    Szilágyi Áronnak szívből gratulálok!Számomra a kiváló sportolónő-riporter meghatódása nagyon kedves emberi gesztus volt.Az Áron kezdte énekelni a Himnuszt,majd némi csodálkozást láttam az arcán a boldogság mellett.Szerintem a Himnuszt illetően maradjunk az eredetinél,mert az gyönyörű!
  3. bozótharcos 2012. július 30., hétfő 14:53
    Boda Magdolna, ön dallamosabb változatról ír. Elképesztő tudatlanság! Egy művet lehet gyorsabb ritmusban játszani, de a dallamán akkor sem szabad változtatni, mert ez himnusz, nem pedig egy könnyűzenei tuc-tuc-tuc. Kíváncsi volnék, ha a God save the Queen megcsavart dallammal hangzana fel egy világversenyen, lenne-e sértődés az angolok részéről. Még a Beatles Yesterday című száma is kiverné náluk a biztosítékot. És óriási tévedés, hogy a mi sorsunk gyászsors lenne, csak mert a himnuszunk dallama lassan áradó. Ne saját magából induljon ki! Raktározza el gyűszűnyi agyában, hogy himnuszunk az egyik legigényesebb zenei alkotás ebben a műfajban. A fiaink és lányaink pedig épp a világversenyeken mutatják meg, hogy mire képes ez a kis nép.
  4. gamma 2012. július 30., hétfő 14:12
    Azért nem semmi az sem, hogy itt néhányan nyíltan leköpik a himnuszunkat, elnevezve azt "gyászzenének", meg "akinek nem tetszik" -a meggyalázása- "az jöjjön haza" (ezek szerint a nyomoronc ott van?), meg hát "ha furcsa, akkor a mai Magyarország is furcsa ..." és ennek még tág teret is adnak ...
  5. 666666 2012. július 30., hétfő 14:00
    "nemzeti Himnuszunkat olyan átiratban játszották le, amely alig hasonlított az eredetire."
    A mai Magyarország sem kevésbé furcsa, mint az eredeti.
  6. 2012. július 30., hétfő 13:43
    Haza kell jönni, ha nem tetszik. Szerintem meg az a himnusz volt az olimpia eggyik legszebbik himnusza és én szívesen hallgatnám minden nap.
  7. Mich 2012. július 30., hétfő 13:34
    Hát... Mint ahogy semmi mást, úgy a Himnuszunkat se értik, helyette bedob a barbár egy kis pacsulit: "nem jobb ez...?"!
  8. Szkita56 2012. július 30., hétfő 13:33
    Ferenc

    2012. július 30., hétfő 13:11

    Kedves Ferenc!
    Az olimpia eseményei kapcsán talán jobb lenne ha nem keverednének ide a belpoltikai pártcsatározások. Mellesleg Borkai Zsolt és Czene Attila, mint volt olimpiai aranyérmesek már elég sok mindent letettek a nemzet asztalára és sok dicsőséget szereztek Magyarországnak. Őket ingyenélőnek nevezni nem csak ostobaságra és elfogultságra, hanem végtelen rosszindulatra is utal. Te mi a sz@rt tettél eddig, hogy ilyen módon kritizálj bárkit?

    A Himnusz ilyetén lejátszása valóban gyalázatos volt, de erről nem hinném, hogy a magyar sportvezetés tehet.
  9. Asus12 2012. július 30., hétfő 13:30
    Akinek nem tetszik a MAGYAR HIMNUSZ csókolja SZékhelyi seggét!
  10. csurcsányi 2012. július 30., hétfő 13:25
    A megnyitón a MAGYARCSAPAT bevonulásakor "véletlen" totálkép a stadionról.
  11. 2012. július 30., hétfő 13:21
    Nekem speciál kellemes meglepetés volt,hogy gyászzene helyett egy kicsit dallamosabb változata csendült fel. Az a véleményem hogy az valami karma, hogy annak a nemzetnek, amelynek gyászzene a himnusza, biz a gyász-sors kijár
  12. Ferenc 2012. július 30., hétfő 13:11
    Kedves San Diego! A helyesbítésed erősen sántít, mert a Borkai, Czene (és a többi ingyenélő) nem kéjutazásra mentek Londonba és az olimpiai csapat vezetéséért keményen szakítanak. Ezért a himnusz meggyalázása miatt azonnal intézkedniök kellett volna a szokásos seggnyalás helyett.
  13. sandiego 2012. július 30., hétfő 13:02
    Egy kis helyesbités. Borkai és Czene is ott voltak sokan másokkal, de sajnos nem ők a szervezők, ezért nem is ők dönthetnek.
  14. jambor 2012. július 30., hétfő 12:59
    Gratulálok Szilágyi Áronnak !!! Amit a Himnuszunkkal műveltek az pedig vérlázító !
    Kedves Sahar, ha figyelte a közvetítést láthatta, hogy Borkai jelen volt, amikor lejött Szilágyi Áron a pástról, Borkai is az Áront a levegőbe emelők között volt. Az egész 'vezetés' Ungvári küzdése után átvonult a vívó csarnokba.
  15. gamma 2012. július 30., hétfő 12:29
    @Farkas Ferenc Gergely 2012. július 30., hétfő 12:21

    Mert szerinted kik intézik? Angliában, ahol az olimpia folyik ugyan kik az illetékesek?
    Valamint fölötte kívánatos lenne meg is nevezni azt a legendás "diákvezért" és/vagy azt a valamelyik cimboráját is, mert így ....
    Nos?
  16. 2012. július 30., hétfő 12:21
    Az "angolok" lecsürhézése helyett javasolnám azt megnézni, hogy kik intézik ott ezeket a dolgokat. Amiben a média benne van...Egyébként a dolog szerintem is szándékos volt.Talán az egykori legendás "diákvezér" --vagy valamelyik kedves cimborája-- tudna erről közelebbit is.
  17. 2012. július 30., hétfő 11:01
    A szegedi kajak-kenu VB-n a győztes német női válogatott vidáma énekelte az előzetesen leadott és a német rendezőség által jóváhagyott német himnuszt.
    Még a hivatalosan Németországban nem szokott harmadik stófát is az "Überalles Deutschland" részt is.
    A német rendezőség nemzetközi fórumon véres szájjal követelte az azonnali bocsánatkérést Magyarországtól. Tetszenek emlékezni?...
    A mostani multikulti rendezvény szervezőinek szándékos a tervük: megmutatni a hatalmukat.
    Minden magyar sportolónak azonnal le kell szállni a dobogóról és külön a magyar zászló felé elénekelni az igazi és eredeti himnuszt tiltakozásképpen.
    Ez nagyobb tett, mint megnyerni az olimpiát.
    Emlékezzünk: egy plagizáló ember tiltotta meg a magyaroknak, hogy címeres zászlóval ünnepelhessenek.
    Hajrá magyarok!
  18. heteru 2012. július 30., hétfő 10:35
    Én azt hallottam, hogy Király Linda ott volt az Abbey Road Studioban, és ő maga adta a kottákat a londoni filharmonikusoknak.
  19. sahar 2012. július 30., hétfő 10:26
    Csodälkozom Borkain, hogy arra sem volt gondja, hogy egy sameszt, mert van belölük böven kinn, elküldjön, meghallgatni a himnuszt hogy jo-e. De a legszomorubb az, hogy annyi ideje sincs, hogy egyetlen erem születesenel ott lett volna. Pedig ö is sportolo volt s tudnia kellene, hogy mit jelent egy sportolonak az ha lätja az elsö embert....
  20. Doda 2012. július 30., hétfő 10:26
    Nagyon megdöbbentem amikor büszkén hallgattam /volna/ gyönyörű szép Hímnuszunkat. Arra gondoltam hogy nekünk ez soha nem jutott volna eszünkbe: véletlenül átírni az angolokét. Ennyivel is különbek, felettük állók vagyunk, mégha ezt ők nem is hinnék el soha. Lófejü öntelt csürhe.
  21. gamma 2012. július 30., hétfő 10:10
    Bizony nem egy dzsesszdarab, de az angolok ezt szívesen alkalmazzák így. Nem másért pedig, hanem azért, hogy ezzel is megalázzanak bennünket. Nem az első eset és sajnos nem is az utolsó.
    És mielőtt bárki így meg úgy, "összeeseküvés elmélet" meg miegymás, hadd emlékeztessek azért valamire: ezt így, ahogy tették, NEM LEHET mással magyarázni. Semmiképpen sem! Mert a Himnusz kottára van szedve és az angol állítólag zeneértő nemzet. Az is! Ergo ... a dolog szándékos volt!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés