Risztov "annyira állóképesség-ember, hogy hihetetlen"

PR, 2012. augusztus 9., csütörtök 18:03
Számított Risztov Éva sikerére Garádi Géza. A Londonban csütörtökön aranyérmet nyert úszónő edzője az első hat hely valamelyikére várta a versenyzőt.

Risztov Éva nyerte a 10 kilométeres női hosszútávúszást csütörtökön a Hyde Park Serpentine taván. Fő vetélytársát, az amerikai Haley Andersont mindössze 0,4 másodperccel előzte meg. Risztov Évát egy háromfős csapat készítette fel az olimpiára. Egyik edzője, Garádi Géza azt nyilatkozta a Hír TV-nek, hogy számított az úszónő sikerére.

Risztov "annyira állóképesség-ember, hogy hihetetlen"
Az edző elmondta: már novemberben, a debreceni sportcentrumban, ahol Éva úszik, kérték tőle a terveket, hogy az úszó mit fog teljesíteni. Mint fogalmazott: most viccesen hangzik, de pontosan ezek szerepeltek benne, a május végi Európa-bajnokság és ez a hosszútáv, itt is az első hat hely valamelyike. Garádi Géza kiemelte, a dolog érdekessége, hogy medencében nem volt tervezve, hogy Risztov döntőbe kerül bármikor is. „Ő annyira úgymond »állóképesség-ember«, annyira a hosszútáv az övé, hogy hihetetlen” – méltatta Risztov Évát Garádi Géza.

Forrás: Hír TV
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 15:18
  2. 15:04
  3. 14:49
  4. 14:39
  5. 14:33
  6. 14:18
  7. 14:18
  8. 14:08
  9. 14:07
  10. 13:57
  11. 13:55
  12. 13:41
  13. 13:40
  14. 13:35
  15. 13:29
  16. 13:19
  17. 13:18
  18. 13:07
  19. 13:05
  20. 13:04
  21. 12:50
  22. 12:42
  23. 12:41
  24. 12:37
  25. 12:30
  26. 12:24
  27. 12:21
  28. 12:11
  29. 12:01
  30. 12:00
  31. 11:59
  32. 11:55
  33. 11:53
  34. 11:49
  35. 11:42
  36. 11:41
  37. 11:37
  38. 11:33
  39. 11:30
  40. 11:21
  41. 11:19
  42. 11:14
  43. 11:13
  44. 11:06
  45. 11:05
  46. 11:04
  47. 10:56
  48. 10:56
  49. 10:49
  50. 10:47
hirdetés

Hozzászólások - 1 db

A hozzászólások mutatása