Kukorelly: Az LMP nem „SZDSZ 2.0"

Kukorelly Endre a futballsikerekről és arról, hogy a ballib értelmiség miért utálja mindennél jobban az LMP-t

Szathmáry István Pál, Kósa András, György Zsombor

2016. június 26., vasárnap 07:07, frissítve: hétfő 10:45

Gyomorideget kap tőle, ha valaki nem tud szívből örülni a magyar fociválogatott sikereinek, és máig nem érti, a balliberális értelmiség miért nem támogatta az LMP-t. Fociról, nőkről, politikáról, szemétszedésről Kukorelly Endrével.

Fociban igazából csak a magyaroknak tud drukkolni, ezt régóta tudjuk. Most végre nézhetünk egy Európa-bajnokságot, amelyen kint is vagyunk. Kik szimpatikusak még?
– Drukkoltam most az albánoknak is. A gyengébbeknek szoktam. Azért nem unatkoztam a korábbi világversenyeken sem, mert mindig vannak gyengébbek. A franciáknak nem, a spanyoloknak különösen nem. Főleg a spanyol klubcsapatoknak nem. Kiütést kapok a Barcelona- vagy Real Madrid-drukkerektől. Hogy lehet egy világválogatottnak drukkolni?!

Miért, mi ma a klubcsapat?
– Mondjuk a Nemesvita. (A Veszprém megyei IV. osztályban játszanak – a szerk.) A helyi vagány csávók összejönnek, fociznak, egyszerűek, aranyosak, ügyeskednek, a nyolcfős közönség kurjongat, igazi foci. Ezzel szemben az összevásárolt Barcelona gáz.

Amióta kiszállt a politikából, több ideje jut a közéletre
Amióta kiszállt a politikából, több ideje jut a közéletre
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet

A mai „megye kettes” csapatok vernék Puskásékat

És a Fradi?
– Határeset – ahogy a viccben mondja a vasorrú bába. Azt szerettem, amikor a csatársor még úgy nézett ki, hogy Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. És beáll Juhász az ifiből, rúg mindjárt négyet a Pécs ellen. Más volt, más, mint ami van – és persze ez is nagyon, de nagyon érdekes.

A mostani Eb-szereplésünkhöz mit szól, mennyire vagyunk igazából jók?
– Örülök. Ott vannak a középmezőny élén. Vagy az élmezőny végén. Most kijön a potenciál, mert lélekben jobban kondicionáltak, mint pár éve. A futball legalább nyolcvan százalékban a lélek ügye, mindenki tud játszani, a mai „megye kettes” csapatok úgy vernék Puskásékat, azt sem tudnák, hol a labda. A hozzáállás az alap, és ezt most mintha jól kezelnék. Amikor az Izland elleni meccs után a tévében a tizenegyes merült föl, a német edző nem is reagált rá. Unwichtig. Ez jó. Ez a jó.

Nem ironikus, hogy egy német kellett hozzá, hogy kihozza a „magyar virtust” a focistáinkból?
– Jóval Gary Lineker előtt közismert volt a németek különleges mentalitása, amellyel még akkor is nyernek, ha nem. [Lineker, az angol válogatott volt csatára mondta, hogy a futball olyan játék, amelyben két csapat kergeti a labdát, és a németek győznek.] A Bayern három perc alatt el tudta veszíteni a Manchesterrel szemben az 1999-es BL-döntőt, oké – aztán öszszeálltak. Összeszeded, „együtt tartod” magad, vagy darabokra törsz. A következő feladatra figyelsz, vagy elszállsz a sikertől. A németek visszafogottak, nem pukkantják szerteszét az energiát, amely a szükséges pillanatban eruptív erővel tör föl. Ezt nagyon rosszra is lehet használni, például háborúra, de a futballban, ebben a szublimált háborúban igen hatásos.

A legyőzöttet nem szabad likvidálni

Azért nem Magyarországon lennénk, ha nem indult volna el néhány fórumon, hogy aki most az Eb-sikereinknek örül, az valójában „bedől a hatalomnak”, mert a „kormány úgyis csak legitimációs célokra használja a focit”, ezért „minden meccs Orbánt erősíti”, főleg ha továbbjutunk. Erről mit gondol?
– Fájdalmas. A gyomromban érzem. Cseppben a tenger, azt a reménytelen kettéosztottságot mutatja föl, amelyben szerencsétlenkedünk. A magyar történelem ezer éve hagyományozódó bipolaritását. Hogy rosszul élünk – úgy értem, lelkileg rosszul. A létezés őrületesen sokszínű, nem szürke, semmiképp sem fekete-fehér, ezt csak a politikának finomkodott hatalmi harc sugallja. Aljas módon. Hogy ami az egyik oldalon oké, a másikon azonnal nem – és vice versa. Nem egyszerűen a ki kit győz le, hanem a megsemmisítés, megbosszulás megy. A futballozó kisfiúk egymástól tanulják meg, hogy nemcsak a vereséget, a győzelmet is tudni kell viselni. És a legyőzöttet nem szabad likvidálni, mert akkor aztán kivel játszunk. Azért álltam annak idején az LMP mellé, mert a lehet más azt ajánlja, hogy ebből a digitális kuruc-labanc, egymást kölcsönösen ledaráló szerkezetből ki lehet lépni. Az a más politika, hogy az osztrák meccs után egy pillanatra „bal” és „jobb” összeborul. Hogy aztán megint ne boruljon össze.

Angela Merkel sem hiszem, hogy összeborult a szocdemekkel az ukránok elleni 2:0 után.
– Rosszul tette. Tudom, ez nem puszta morbus hungaricus, az euroatlanti hatalmi politizálás sajátja, amire simán ráfázunk. Ha Európa veszélyben forog, ezt nagyon vélem érezni, én forgok veszélyben. Nem beszélve Bachról és Mozartról. Az a „világrész”, ahogy Ottlik írja, „ahol senki sem borotválta a koponyáját”. Még ha én borotválom is. Még ha ennek súlyos apropója is van. A görögök kőkemény versenyeket vívtak egymással mindenben, a szabad emberek és a városállamok is, drámaíróktól a pankrátorokig, de a perzsák ellen összefogtak. Ha ez nem lesz, akkor kész. Paradigmaváltás előtt állunk, a helyzet ezt implikálja: gazdag emberek és gazdag országok – tehát mi is – összefogva fölszámolják majd a válsággócokat és az ökológiai bajokat, hogy senki se kényszerüljön elmenni onnan, ahol addig élt.

Pedig nem efelé haladunk.
– De igen. Ha egy trend közepén vagy, nem látsz ki belőle. Mindig úgy látod, hogy végtelen, és mindig a katasztrófa felé mutat. Ezerszer véget kellett volna érnie az emberi létezésnek: háborúk, járványok stb., de a nagy egész is úgy működik, mint a legkisebb organizmus, előbb-utóbb korrigál. Kedély kérdése, mit látsz. Tartsd meg a kedélyt. Cinikus és önsorsrontó, aki azon kárörvendősködik, hogy lám-lám, nem lehet más a politika! Félreértés. Lehet, legyen, lesz.

A foci például rég volt annyira átpolitizálva, mint mostanában. Ennek vagy a stadionépítési láznak, az infrastruktúra fejlődésének köze van a sikerhez?
– Fogalmam sincs. Egyszerű fiúk győzelem után az öltözőben a „nézését meg a járását” éneklik, nyilván nem Wagnert hallgatnak, és látják, hogy baromira megbecsülik őket. Hogy a döntéshozók fontosnak tartják, amiből ők élnek, hogy egyszerűen jobbak a körülmények, és ez önbizalmat adhat nekik. A millenniumi építkezések alatt is ment, hogy másra kéne a pénz, nem a Hősök terére meg a földalattira az Andrássy út alatt. Ebben sem akarok másoknál okosabb lenni, de én az erőforrásokat az oktatásba nyomnám, nyakló nélkül. Ez amúgy a futballra is nagyobb hatást tenne, mint akárhány stadion. Az ízlésszempontból kihívásokkal küszködő felcsúti építmény nem tesz hozzá Guzmics futóteljesítményéhez, vagy hogy Kádár hány esernyőt oszt ki az izlandiaknak.

Az íróválogatott világelső lett májusban, 3:1-re verte meg a döntőben Észak-Ciprust. Ez mennyire jellemző eredmény?
– Nagyon. És persze ugyanúgy üvöltöztük utána, hogy „Ria, ria, Hungária!”, mint a profik. Ria-ria, hülyén hangzik, de üvölteni jó, és ilyenkor senki ne jöjjön nekem azzal, hogy mit jelent igazából a „hungarus”. Az íróválogatott mindenhova megy, ahová hívják, Malmőtől Mórágyig, elvisszük a futballal az irodalmat is, a két diskurzus egyoldalú viszonyát kompenzálandó.

A belvár libsik amúgy is leuralják a kultúrát

Ha már kultúra, mi lenne az a kultúrpolitika, amit például az LMP-től várna, várt volna?
– A szocik számára a kultúra érdektelen, Hiller miniszterként az oktatással foglalkozott. Nemigen törődtek vele, de nem is dolgoztak rá a megosztottságra. Az SZDSZ igen, de ők eltűntek. A MIÉP is, ők is eltűntek. A Jobbik maximum wassalbertezik, egy képviselőjük a parlamentben napirend után mindig felolvasott valami idevágót, de olyankor már a kutya sem volt a patkóban. A Fidesz gyorsan elengedte a kultúrát, belépvén abba a politikai térbe, amelyet az MDF összeomlása üresen hagyott. Orbán Viktorral a kilencvenes évek elején egy irodalmi rendezvényen beszélgettem utoljára rendesen. Első generációs fiatal értelmiségiek, „fölkerülve” Pestre, fontosnak érezhették, hogy szétnézzenek. Nyilván izgi volt, érdekes, amit találtak, de gyorsan kiderült számukra, hogy a kultúra gyenge lobbi. Megosztott, nem tart össze, féltékeny, instanciázik, különböző művészeti ágak nemigen érdeklődnek egymás iránt, tehát nem lesz nagy botrány, ha erőforrásokat vonnak el. Ez megy. A maradékot odanyomják saját, ab ovo frusztrált, féltékeny, ressentiment klientúrájuknak, akik „ide nekem az oroszlánt is!” alapon simán, lelkifurdalás nélkül benyelik, lévén meggyőződésük, hogy a „belvár libsik” amúgy is „leuralják” a kultúrát. Az LMP – a frakció – ehhez képest csalódást okozott. Csupa okos, felkészült fiatal értelmiségi, és nem őrülnek meg a kultúráért! Egyetlen irodalmi estre nem jöttek el: könyvhét stb. – semmi. Egyszer fölajánlottam, hogy mindenkinek szerzek jegyet egy Pintér Béla-előadásra, nem mondom meg, hányan jöttek. Néhányan jöttek. Folyton javasoltam, hogy barátkozzunk azokkal, akik a kultúrát „gyártják” és a véleményt „formálják”, nem történt semmi. Oké, ám ettől még a „lehet más a politika!” szintagma, az ajánlat él.

Többféle pályán is bizonyított már
Többféle pályán is bizonyított már
Fotó: Kálmándy Ferenc / MTI

Az LMP gyengeségének az is oka ön szerint, hogy nem épült fel mögé az az értelmiségi háttér, amelyre szükség lett volna? Erre Schiffer András utalt is lemondása után.
– Igen, mosolyogtam is, mert az első pillanattól ezt nyomtam. Mindenkivel jóban kell lenni, kapcsolatot tartani az úgynevezett véleményformálókkal. Meghívni őket egy jó bulira, összehaverkodni velük, hadd lássák, hogy milyen jó fej, kedves gyerekek az LMP-sek, hogy nem karrierből politizálnak, nem megélhetési politikusok, nem Fidesz-bérenc, nem MSZP-bérenc, nem „új SZDSZ” a társaság, hanem tényleg komolyan mást szeretnének. A ballib értelmiség már 2010 nyarán rádöbbent, hogy az LMP nem „SZDSZ 2.0”, és rögtön ellenük fordult. De olyan brutálisan, hogy megdöbbentem.

Talán jobban is utálják az LMP-t, mint a Fideszt. Mert az LMP-vel nem tudnak mit kezdeni, a Fideszt legalább kényelmesen be lehet sorolni a megszokott kategóriákba.
– Pontosan. Jól látják!

A széthúzás a pártban érezhető volt korábban, vagy ez új jelenség?
– A széthúzás normális. Ez a norma, a magyar társadalom István és Koppány óta ezen a pályán halad. Önmagában ez nem lenne baj, ha megállapodnánk, hogy öv alatt nem ütünk. Fölötte mehet, nyíltan és durván, ezzel nincs gond, nem akarom, hogy szeressük egymást, én például anyukámat szeretem. Meg a barátaimat. Meg foci után egy sört. Meg még mi mindent. Általában az embereket nem. Általában a magyarokat sem, de amikor nyerünk, tehát nyernek a magyarok, az jó. Egy pacsizást megér. Még egy ölelést is, aztán heló, mindenki menjen a dolgára. Ezek a szimbolikus ügyek, például a futball, jól kondicionálják, kvázi megtanítják nekünk azt, mit jelent valahová tartozni. Identitás, közösség, közügy, politika. Az LMP is magyar termék, belekódolva a kétosztat, a népi-urbánus, vidék-főváros ellentét, ez sem katasztrófa önmagában, kezelhető szinten tartva. Ám pont attól nem maradt kezelhető, hogy amikor a parlamentbe kerültek, nem állt mögéjük senki a véleményformálók közül. Inkább gyanakodtak, mint hogy bizalmat szavaztak volna. Ha akkor az okostojások nem egyből az LMP ellen kezdenek beszélni, hanem minimális empátiát mutatnak, adnak egy esélyt, minden másképp alakul. Sokszor szinte elolvadtam frakcióüléseken, arra gondoltam, jó lenne, ha valaki egy „őszödi mikrofonnal” az egészet kihangosítaná, hallják, hogyan és mikről vitatkoznak, s akkor mindenki ezeket a gyerekeket választaná. A véleményformálók, a média jó szándéka, támogatása végig hiányzott, az LMP emiatt nem tudott kitörni az öt–hét százalékos veszélyzónából, és ez kiélezte a belső ellentéteket. 13–15 százalékon már kezelhető lett volna.

Az LMP ott van a vakfoltjukon

A PM-esek, vagyis a Párbeszéd Magyarországért leválásáról mit gondol? Mennyire bizonyult jó döntésnek, igazolták-e őket az események?
– Mindenkivel össze kell fogni, mint mondtam, de nem a leszerepelt pártelitekkel. Akikkel amúgy semmi bajom, nyilván jó szándékú emberek, de rég viszsza kellett volna vonulniuk „k…ott jó könyveket írni a baloldalról”. (Idézet az őszödi beszédből – a szerk.) Nem vonulnak vissza. Itt senki nem mond le semmiről, és ha lemond, hülyének nézik, én is le lettem hülyézve. Volt tehát egy vadiúj garnitúra, és senkinek nem kellettek. Komikus, ahogy ment, most is folyik a castingolás, néznek jobbra, néznek balra, hol egy „új politikai garnitúra”, az LMP meg ott van a vakfoltjukon. Amikor itt-ott óvatosan utaltam rá, hogy de hát itt van az orrotok előtt, mindenki jött azzal, hogy na de milyen a Schiffer!

Miért, milyen a Schiffer?
– Például olyan, aki le tud mondani. Nem egyszerű lemondani, ezt tapasztaltam. Nem unja, nem fáradt, nem feladja, csak máshova áll, máshonnan folytatja – ahogy látom. Ez az ember amúgy gyárilag nem mond mást, mint amit gondol. Aki olyanokat beszél, hogy a Schiffer majd jól összeáll ezzel meg azzal, azt azonnal otthagyom. Hogy finom legyek és úrias. Hogy le ne kiabáljam a fejét. Nem könnyű eset – de ki könnyű? Nem vagyunk barátok, sok mindent másképp látok, mint ő, másként csinálnék, mint ő. Lehet mondani, hogy nem volt a helyén, de senki nem lát úgy a pályán, mint ő. Ott volt még rajta kívül Karácsony, Ertsey, Jávor, Szabó Timi, Szabó Rebeka satöbbi, a fiatalok, nők – nem kellettek. Ezt nem értem. Nem megy a fejembe.

Annak kudarca, hogy meggyőzzék a véleményformálókat az LMP támogatásáról, közrejátszott abban, hogy visszavonult a politikától?
– Most többet foglalkozom a politikával, mint amikor a parlamentben ültem. Akkor alig volt időm. Már akkor terveztem ezt a hajléktalanság elleni projektet (Nyugodt Szív a Lakhatásért Alapítvány – a szerk.), de nem volt energiám megcsinálni. Van egy másik Facebook-kezdeményezésem is, a „Cigányok és gádzsók rendbe hoznak egy cigány falut”. Erre végképp nem volt időm, most sincs elég.

Nem illúzió, hogy egy értelmiségi meg tudja változtatni a politika fősodrát? Nem kéne elengedni ezt az elgondolást?
– Azok is értelmiségiek nagyrészt, akik bemennek az Országgyűlésbe. Viszont le kell mondaniuk a kívülállásról, és ez rossz. Nekem. Sokszor megkaptam, hogy „ilyet politikus nem mondhat, ez értelmiségi izé”. Magasról tojtam rá. Az az értelmiségi, aki tudatosan részt vesz a közügyekben. Nem csak úgy elvan az oikoszában, ahol ő a despota, de kilép az agorára, kiteszi magát. Kritikáknak, támadásoknak, halálos veszélynek. Az antik görögök ezt élvezték, a bátorságot, a versenyszellemet akceptálták. Nem kell hivatásosan csinálni, ha szeretsz focizni, nem kell feltétlenül profinak lenned. Döntés kérdése, én mindenkit csak biztatnék, próbálja ki maga is. Unalmas, szórakoztató, felemelő, fárasztó, szép, sokszor undorító, de nagyon érdekes.

Helyes, szimpi, nem frusztrált országot

No de ma van a két szekértábor, közte pedig egy légüres tér, aki oda akar bemenni, a semmiben találja magát.
– Miért a semmiben? A tér addig légüres, amíg belépve be nem töltjük levegővel. Tudom, én is ott vagyok. Belépve a diskurzusba megteremtődik a tér. Az értelmiségi lét azt jelenti, hogy olyat teszel, amitől neked nem biztos, hogy kapásból jobb lesz, de a közösség jól jár. Szemetet szedsz. Csak úgy. Nincs ott kamera, és nem is teszed ki a Facebookra – ez az értelmiségi attitűd. El kell kezdeni, ragadós a példa.

Pénz nélkül lehet sikeresen politizálni?
– A pénz oda megy, ahol átütőerő van. Az LMP kevés volt hozzá, főleg annak a szellemi-lelki támogatásnak a hiánya miatt, amiről már beszéltem. Ha 2010-ben ez megképződik, s a szavazótábor fölcsúszik tíz százalék fölé, a pénz is odamegy.

A pénzért viszont szívességeket várhatnak el cserébe a pártoktól, akár korrupció formájában…
– Ez a kérdés kimondatlanul is a „nem lehet más a politika” álláspontot képviseli. Én pedig a „lehet más” álláspontját.

Mi lesz Schiffer András lemondása után az LMP-vel?
– Megmaradnak. És egyszer egy csapásra sokan rájönnek majd, miről szól ez az alternatíva.

Nem karizmatikus vezetőkre van szükség

Most viszont jobb- és baloldalról is kaján röhögést hallani, hogy „na ugye, mégsem lehet más, mi már megmondtuk”. Ez nem veszi el azok kedvét az egésztől, akik túl akarnak lépni a megosztottságon?
– Ne vegye! Erősítse meg őket. Nem a mindig aktuális regnálók leváltása a tét – az csak eszköz –, hanem hogy normális körülmények között éljünk. Helyes, szimpi, nem frusztrált, nem gyűlölködő, nem bosszúszomjas, nem bezárkózó, nem bizalom- és szolidaritáshiányos országban, ahol nem zárt arccal, tülekedve rohan mindenki a csak pocsékul menedzselhető dolga után.

Schiffer András azt mondta egyszer, azért nem állnak be mögéjük ismert értelmiségiek, például Sólyom László, mert „nem akarnak lapátolni” vagy szemetet szedni, hogy az ön példáját említsük. Nélkülük viszont nehezen megy.
– Ez fájdalmas. Aki már mindent elért, miért nem áll be lapátolni? Ha Gera hátra tud menni labdát szerezni, becsúszni, ők miért nem?

„Rosszabb ne legyen”
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet

Lát most egyébként Orbán Viktoron kívül karizmatikus vezetőt? Vagy olyat, akiből az lehet?
– Nem karizmatikus vezetőkre van szükség. Ahogy József Attila mondta: az én vezérem bensőmből vezérel, ezt ajánlgatnám mindenkinek. A végrehajtó hatalom részesei az ügyeim intézői, és a miniszterelnök – ezt már százszor mondtam – nem az én elnököm, hanem a minisztereké. Ha buszra szállok, nem gondolom, hogy a sofőr engem vezet. Mert a buszt vezeti. Fizetek neki, hogy ne nekem kelljen, csak úgy utazgathassak, nézhessem a csajokat, olvashassak. Nyugton alhassak. Ha rosszul vezeti, becsap, túl sokat piszmog, túl hirtelen fékez, előbb-utóbb kirúgom, másik buszra szállva mással kötök szerződést. Nulla karizma, vezesse szép rendesen a járgányt, oszt jó napot.

A foci és a politika után beszéljünk még egy fontos témáról, amelyik az ön életében szintén nagy szerepet játszik: a nőkről. Tudatos döntés volt, hogy minél nagyobb számú mintára alapozva alakítsa ki a nőkkel kapcsolatos véleményét?
– Ez az imázs kívülről jön, jólesőn vigyorgok rajta. Rosszabb ne legyen. De karikaturisztikus, erősen el van túlozva.

Sok nőt nyert meg az irodalomnak, az olvasásnak? Felfoghatjuk ezt kultúrmissziónak is az ön részéről?
– Eleve többet olvasnak, mint a férfiak. Petőfi tudta, hogy Hölgyfutár kell, mert ők a potenciális közönség. Kultúrmisszió ebben kevéssé vezérel – a nők egyszerűen csak olvassanak engem.

Egyébként meddig jutunk el az Eb-n?
– Jó volna nyerni a döntőben, éppen a spanyolokat verve.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.06.25.