Fellegi: Magyarország készen áll a tárgyalásra

TK, 2012. május 1., kedd 22:25, frissítve: szerda 08:27
Magyarország készen áll az IMF-hitel-tárgyalásra, a menetrendről még meg kell állapodni – mondta Fellegi Tamás, az egyes pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Kifejtette: bízik abban, hogy május közepéig tisztázni tudják, milyen menetrend szerint, milyen tematikával és hogyan legyenek a tárgyalások. Nagy kérdés, hogy a nyári szünet hogyan fog „belecsúszni” ebbe a folyamatba – jegyezte meg.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözli a Magyarország és az Európai Bizottság között zajló tárgyalásokon elért haladást, és kész megkezdeni a hiteltárgyalásokat, amint a megfelelő lépések megtörténnek az MNB függetlenségének biztosítására – közölte Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője. Bővebben>>>

A tárca nélküli miniszter nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy még a nyáron megállapodás szülessen, de életszerű lenne az ősz is – tette hozzá. „Ha fogadni kéne, hogy melyik időpont a valószínűbb, akkor a nyár közelsége miatt én az őszt mondanám valószínűbbnek” – fogalmazott Fellegi Tamás.

A hitel nagyságával kapcsolatban a tárca nélküli miniszter elmondta: a szaksajtóban megjelent 10-20 milliárd euró közötti összeg tág keret, ami többé-kevésbé lefedi a különböző lehetőségeket – szerinte a hitel a kettő között lesz. Megjegyezte: ennek érdeminek kell lennie, hogy a piacok számára a megfelelő üzenetet juttassa el, viszont nem lehet túl nagy sem, mert az zavarba ejtő lehet.

Fellegi Tamás megismételte: Magyarország elővigyázatossági hitelre jelentkezett be, az Európai Unió döntése is elővigyázatossági pénzügyi csomagról beszél. A tárgyalások elején elővigyázatossági hitelről ülnek le tárgyalni – mondta.

A műsorban Fellegi Tamás nem kívánt találgatásokkal foglalkozni azzal kapcsolatban, hogy a műsorvezető felvetette, esetleg lecserélnék az IMF-tárgyalás vezetéséről. Megismételte: mérföldkőhöz érkezett a tárgyalási folyamat, miután egy nehéz szakaszt sikerült lezárni, új feladat kezdődik, a konkrét tárgyalások lebonyolítása.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 00:01
  2. 23:58
  3. 23:46
  4. 23:30
  5. 23:29
  6. 23:13
  7. 23:09
  8. 23:01
  9. 22:56
  10. 22:38
  11. 22:24
  12. 22:22
  13. 22:12
  14. 21:58
  15. 21:44
  16. 21:40
  17. 21:30
  18. 21:30
  19. 21:20
  20. 21:18
  21. 21:04
  22. 21:00
  23. 20:51
  24. 20:50
  25. 20:45
  26. 20:41
  27. 20:39
  28. 20:30
  29. 20:25
  30. 20:17
  31. 20:17
  32. 20:16
  33. 20:09
  34. 19:56
  35. 19:54
  36. 19:52
  37. 19:48
  38. 19:42
  39. 19:40
  40. 19:38
  41. 19:31
  42. 19:15
  43. 19:09
  44. 18:58
  45. 18:57
  46. 18:55
  47. 18:52
  48. 18:51
  49. 18:41
  50. 18:37
  51. 18:29
  52. 18:27
  53. 18:17
  54. 18:10
  55. 18:05
  56. 18:03
  57. 17:56
  58. 17:55
  59. 17:49
  60. 17:45
  61. 17:37
  62. 17:25
  63. 17:13
  64. 17:09
  65. 17:06
  66. 17:00
  67. 16:57
  68. 16:54
  69. 16:45
  70. 16:43
  71. 16:39
  72. 16:37
  73. 16:35
  74. 16:31
  75. 16:22
  76. 16:19
  77. 16:14
  78. 16:01
  79. 15:50
  80. 15:49
  81. 15:37
  82. 15:34
  83. 15:33
  84. 15:32
  85. 15:25
  86. 15:24
  87. 15:11
  88. 15:02
  89. 14:57
  90. 14:47
  91. 14:40
  92. 14:35
  93. 14:22
  94. 14:11
  95. 14:09
  96. 14:02
  97. 13:58
  98. 13:54
  99. 13:45
  100. 13:32
hirdetés

Hozzászólások - 2 db

A hozzászólások mutatása