2012. május 25., Orbán napja

Nézőpontok

Jogos nézőpontból

Fodor Csaba
Fodor Csaba

2012. február 09., csütörtök 11:16
A Mandiner szerzői – jórészt az általunk korábban felvetett legitim érvek kreatív továbbgondolása alapján – a Haza és Haladás Alapítvány új választójogi törvényhez készített modelljét számszerűen, direkt módon cáfoló ellenmodellt tettek közzé. Tekintettel arra, hogy a felvetett módszertani problémák láthatóan alkalmasnak bizonyultak a Haza és Haladás egyoldalú modellszámításához fűzött következtetések megkérdőjelezésére, észrevételeink nem minősíthetők „apróságoknak”.
Hirdetés

A Haza és Haladás Alapítvány (számításait tekintve egyébként precíz) modelljéről korábban is azt állítottuk, hogy annak „kerek egész" jellege megkívánta volna az új választási rendszer pártrendszerre gyakorolt, direkt módon következtethető hatásainak figyelembevételét. Ahogy felhívtuk rá a figyelmet, az új választójogi rendszer logikájától teljesen életidegen ugyanis, hogy azok a pártok, amelyek koalícióban kormányoztak, majd ezt követően is stratégiai partnerekként folytattak kampányt (MSZP–SZDSZ), külön-külön (vagy legalábbis egymással is szemben) mérettessék meg magukat (egyéniben) az egyfordulós, jóval többségibb karakterű választáson egy erős és lényegét tekintve egységes jobboldal (Fidesz–KDNP) ellenében. A múlt eredményeinek alapulvételével az egyfordulós, többségi karakterű vegyes választási rendszerhez készített Haza és Haladás-féle modellt megítélésünk szerint erre a szövetségi logikai vázra kellett volna felépíteni. Az ettől eltérő alapvetésre épített modell ugyanis az életszerűség és a gyakorlatias elvek mellőzése miatt láthatóan csak kommunikációs célokat szolgált releváns megállapítások kinyilvánítása helyett.

A pártrendszerre vonatkozó fenti szemponton túl azonban, ami az MDF - sőt, a Haza és Haladás határtalan kreativitása jegyében a MIÉP–Jobbik – voksok Fidesz-KDNP-hez számítását illeti, a komolyság megőrzése végett érdemes leszögezni, hogy az említett kisebb pártok és a Fidesz-KDNP között országos szintű, a választókerületek túlnyomó részére kiterjedő, vagy legalábbis az MSZP és az SZDSZ direkt partnerségéhez hasonló széleskörű együttműködés nem létezett a 2006-os választás során. Függetlenül tehát a választók preferenciáitól, az előbbi pártok nem működtek együtt egymással, sőt az MDF 2006-ban tudatosan a baloldal érdekeit szolgálta a hallgatólagos (nem stratégiai alapú) jobboldali szövetség felrúgásával. Ennek ellenére természetesen nem hallgatjuk el, hogy a Fidesz és az MDF között két, lokális bázisú együttműködés még 2006-ban is működött, ez a csekély szám ugyanakkor éppen a mi érveinket erősíti. Ami pedig a MIÉP-Jobbik voksainak Fidesz-KDNP szavazatokhoz számítását illeti, ezzel a kreatív lelkesedéssel a 2002-es Centrum, vagy éppen a Munkáspárt szavazatait is hozzá lehetne számítani az MSZP vagy, hogy még elrugaszkodottabbak legyünk, az MSZP-SZDSZ voksaihoz. Ha valami, akkor pont az alaptalan szövetségi szempontok érvényesítése, és nem a deklaráltan együttműködő MSZP és SZDSZ jelöltek szavazatainak együttes elszámolása képezne torzító hatásokat a modellszámításban.

Az Alapítvány modelljével összefüggő másik módszertani észrevételünk a modell bemeneti adatainak a korábbi területi listás voksokban történő meghatározására vonatkozott. Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy a bemeneti értékeket (a fenti pártszövetségi szempontok rendszer-indokoltsága alapján) az egyéni választókerületi jelöltekre eredetileg leadott szavazatok új választókerületi kiosztás szerinti átstrukturálásán keresztül kellene meghatározni. A pártok „vegytiszta" támogatottságának kiszűrésére lehet, hogy a listás szavazatok figyelembevétele első ránézésre pár fokkal alkalmasabbnak tűnhet, ez az eljárás azonban az egyéni- és pártlistás szavazatok közti alapvető funkcionális eltérés, a nehezen feloldható pártközi átfedések, illetve a másodlagos preferenciák nem kellően pontos leképezése miatt óhatatlanul modellezési útvesztőbe csalja a szakértőket.

Ennél fontosabb szempont ugyanakkor, hogy az egyéni választókerületek súlyozott szerepére épülő választójogi rendszer fő jellemzője az egyes egyéni jelöltek személyes imázsából eredő hatások alapvető fontossága. Kétségkívül, pártlistán is lehet „hiteles" vagy „ismert" jelölteket állítani, azonban a lista funkciója alapvetően más, mint az egyéni jelölteké. Ennek megfelelően egy, a korábbitól eltérő, de a múltra vetített választókerületi struktúrában, a szövetségi logika jegyében is törekednie kellett volna a pártoknak arra (2002-ben, 2006-ban vagy más választáson), hogy minél hitelesebb, népszerűbb jelölteket állítsanak a választókerületekben. Ha korábban eltérő választókerülethez tartozó településen egy népszerű személy jelöltsége miatt jelentősebb egyéni győzelem realizálódott, ennek oka éppen az egyéni jelölt személyes imázsa lehetett. Természetesen elfogadjuk egy-egy térségi szociológiai mintázat miatt ciklikusan hasonló értékrend szerint szavazók meglétét is azzal, hogy ugyanazt az értékrendet hitelességi szempontból eltérő párt is megtestesítheti a helyi közösség tagjai számára egy másik választáson. Amennyiben azonban az új választókerületi kiosztás szerint az említett település egy szomszédos, korábban más párthoz (politikai szövetséghez) tartozó jelölt által dominált választókerülethez került, még mindig célravezetőbbnek gondoljuk azt feltételezni, hogy a leadott egyéni szavazatok vélhetően kevésbé módosultak volna a látszólagos ellentmondás ellenére. Ennek oka tehát éppen az, hogy az új választási rendszer logikájából kiindulva – a jóhiszeműség elve alapján – azt kell feltételeznünk, hogy a pártok (vagy pártszövetségek) bármilyen választókerületi kiosztás mellett, ténylegesen törekedtek volna minél népszerűbb, hiteles-integráló egyéni jelöltek állítására. Az egyéni választókerületi szavazatokra épülő modellezést – az egyéni választókerületi eredmények kalkulálásakor – ezért a „kisebb rossznak" tekintjük a területi listás voksok sokszor egyébként meglepő pártközi átfedései miatt; vagy éppen stabilabb alapnak, a másodlagos preferenciák osztogatásával szemben.

Azt a korábbi érvünket is relevánsnak tekintjük továbbá, miszerint függetlenül attól, hogy milyen elv szerint jelöli ki egy politikai döntéshozó a választókerületi határokat, a jövőre nézve a döntésnek előre nem ismert mértékű kockázata van. Természetesen a választókerületek kialakításával összefüggésben a településszociológiai mintázatokat senki nem vitatja, a szavazótáborok viszont nem biztos, hogy egy későbbi választáson is (akár településrészenként lebontva) egyben maradnak vagy a soron következő voksoláson a korábbi választással megegyező pártra szavaznak. Tehát nem feltétlenül csak szociológiai vagy értékrendi, hanem hitelességi és mozgósítási kérdésektől is függ a választói magatartás, amely adott esetben a korábbitól eltérő pártválasztásban realizálódhat. Ha pl. 2010 előtt a baloldali pártoknak kizárólag „előző" választási eredmények alapján lehetőségük lett volna „inkább baloldali" választókerületeket kialakítani, 2010-ben nem várt meglepetés érte volna őket, hiszen a korábban jórészt baloldali jelöltek által képviselt észak-magyarországi térségben egy új párt, a Jobbik erősödött meg – éppen az MSZP-vel szemben.

Mindent összevetve, továbbra is hitelesnek érezzük azt a következtetésünket, miszerint a kormánypárt által kialakított választási rendszer teljesíti a demokratikus követelményeket. A jövőben is lehetőség nyílik ugyanis a mindenkor hivatalban lévő kormányok erős, stabil kormányokkal történő leváltására, hiszen bármely, megfelelő társadalmi támogatottsággal rendelkező párt számra adott a lehetőség az egyértelmű kormánytöbbség megszerzésére. Véleményünk szerint egyébként is a kormánypárt követné el a legnagyobb hibát akkor, ha elhitetné magával, hogy a tervezett választási rendszer a kormányzás eredményétől függetlenül „bebetonozza a hatalomba".

Címkék

Hasonló tartalmak

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés

Korábbi bejegyzések

Címkefelhő