A külügyminiszteri posztot is betöltő katari kormányfő a szervezet miniszteri bizottságának kairói ülése után azt mondta, a külügyminiszterek szerdán ismét összeülnek majd az egyiptomi fővárosban, miután Damaszkusz még mindig halogatja annak az arab tervnek az aláírását, amely szerint megfigyelőket küldenének Szíriába a lakosság védelmére. Szíriának két napja van arra, hogy aláírja az Arab Liga „útitervét” – mondta a katari vezető az ITAR-TASZSZ hírügynökség szerint.

A damaszkuszi rezsimhez hű erők legalább 34 embert öltek meg szombaton az ország különböző tartományaiban – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A londoni székhelyű ellenzéki csoport értesülései szerint hatan haltak meg a déli Deraa tartománybeli Kafarsamsz faluban a biztonsági erők házkutatásai során. A közép-szíriai Homsz tartomány Kuszeír településén négy civil vesztette életét a biztonsági erők tagjai és orvlövészek által leadott lövésektől. Az ország északnyugati részén fekvő Idlíb tartományban három helybélit, köztük két gyermeket lőttek agyon a Kafarszajna faluban vaktában tüzet nyitó biztonságiak, a Dzsabal-az-Závíjában zajló műveletben pedig – amelyben több mint 150 harckocsi hatolt be a településre – egy dezertőrt és egy helyi lakost öltek meg.

Az Arab Liga országai azután szánták el magukat az arab javaslatok BT elé terjesztésére – mondta a sejk –, hogy Oroszország csütörtökön a szíriai erőszakcselekményeket elítélő saját tervezetet juttatott el a testülethez. A Biztonsági Tanácshoz azzal a kéréssel fordulnak majd, hogy Szíria kapcsán „az arab kezdeményezést, a már elfogadott arab döntéseket szavazza meg, és ne más államok határozati tervezetét” – mondta. Az arab kormányok pénteken váratlanul lemondták a szombatra összehívott rendkívüli külügyminiszteri találkozót, ahol Damaszkusz válaszát vitatták volna meg.

Az ENSZ adatai szerint február óta több mint ötezer ember halt meg Szíriában a Bassár el-Aszad elnök távozását követelő tüntetések ellen végrehajtott megtorlásokban. A liga még novemberben felfüggesztette Szíria tagságát, miután az nem volt hajlandó elfogadni az arab rendezési tervet, Ennek értelmében Aszad elnöknek vissza kellett volna rendelnie a hadsereg erőit a tüntető városokból, szabadon kellett volna engednie a politikai foglyokat és párbeszédet kellett volna kezdenie az ellenzékkel.

Hamad bin Dzsászim ász-Száni sejk Szíria halogató taktikájával indokolta szombati döntésüket, mondván, hogy „a jelenlegi helyzetben a legkisebb remény sem látszik a válság megoldására”. „Mindent megpróbáltunk, de eddig semmit sem tudtunk elérni" – mondta. Csak jót akarunk Szíriának – hangoztatta a sejk, megismételve, hogy az Arab Liga véget akar vetni az országban történő gyilkosságoknak. „Ha a szíriai válságot nem sikerül két héten belül megoldani, a kérdés ki fog kerülni az arab országok ellenőrzése alól” – figyelmeztetett ász-Száni sejk.