Veszélyes lehet a szalámi

BL, 2012. január 16., hétfő 12:30, frissítve: hétfő 12:30
Svéd kutatók megállapítása szerint kapcsolat van a feldolgozott húsok, például a szalonna és a szalámik fogyasztása és a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázata között – közölte a BBC hírportálja.

Napi 50 grammal, nagyjából egy virslivel több feldolgozott hús rendszeres fogyasztása 19 százalékkal emelheti egy embernél a betegség megjelenésének valószínűségét, noha a hasnyálmirigyrák előfordulási aránya így is alacsony. Korábban összefüggésbe hozták már a vörös és feldolgozott húsok fogyasztását a bélrákok gyakoriságának növekedésével, ezért Nagy-Britanniában például az új ajánlások szerint nem javasolják, hogy naponta 70 grammnál többet egyen egy felnőtt ezekből az élelmiszerekből.

A British Journal of Cancer című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz 11 klinikai próba adatait elemezték, amelyekbe összesen 6643, hasnyálmirigyrákban szenvedő pácienst vontak be. Susanna Larsson kutatásvezető, a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa csoportjával úgy találta, hogy az étrendben napi 50 grammal több feldolgozott hús 19 százalékkal, 100 grammal több pedig 38 százalékkal növelte meg a hasnyálmirigyrák kockázatát. Mivel ennek a ráktípusnak nagyon rossz a túlélési aránya, Larsson szerint különösen fontos megérteni, milyen tényezők növelhetik a kockázatát.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 19:18
  2. 19:14
  3. 19:12
  4. 19:11
  5. 19:06
  6. 19:04
  7. 18:59
  8. 18:52
  9. 18:47
  10. 18:32
  11. 18:15
  12. 18:11
  13. 18:06
  14. 18:03
  15. 17:50
  16. 17:45
  17. 17:44
  18. 17:43
  19. 17:36
  20. 17:35
  21. 17:33
  22. 17:30
  23. 17:20
  24. 17:19
  25. 17:16
  26. 17:16
  27. 17:09
  28. 17:09
  29. 17:03
  30. 17:02
  31. 16:50
  32. 16:50
  33. 16:48
  34. 16:46
  35. 16:42
  36. 16:37
  37. 16:37
  38. 16:30
  39. 16:20
  40. 16:19
  41. 16:10
  42. 15:50
  43. 15:42
  44. 15:37
  45. 15:35
  46. 15:32
  47. 15:26
  48. 15:26
  49. 15:15
  50. 15:13
hirdetés

Hozzászólások - 1 db

A hozzászólások mutatása