Pedagógustüntetés

„A köznevelés állatorvosi lova megdöglött”

Földi Bence, 2016. február 13., szombat 14:26, frissítve: szombat 17:02
Az eső ellenére is megtelt a Kossuth tér szombat napközben a közoktatás siralmas állapota ellen tiltakozókkal. Volt, aki a GDP hat százalékának oktatásra költését követelte, más pedig úgy érvelt, hogy az „elégedetlenség körbeért” az egyes csoportok között.

A budapesti Jászai Mari téren gyülekezett szombat délelőtt a tömeg, majd átment a Kossuth térre, a Parlamenthez, ahol fél óra csúszással megkezdődött a negyvennégy szakszervezet – köztük egészségügyiek, rendvédelmiek, taxisok és vasutasok – által támogatott pedagógustüntetés. A demonstrációra vidékről is érkeztek az elégedetlen polgárok.

A tüntetés
percről percre itt olvasható!

Az eseménnyel egy időben a Civil Összefogás Fórum közleményt adott ki, ebben ébredező Soros-csapatokról és a tanári béremelés miatt elégedetlen rendőrökről is írt. Palkovics László oktatási államtitkár pedig sajtótájékoztatót tartott, ahol arról beszélt, hogy okafogyott a tiltakozás.

Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

„Mintha az ég is a magyar oktatást siratná” – mondta az egyik szervező, majd megkezdődött a beszédek sora. A tizenegy felszólalóból elsőként Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet (ATSZ) elnöke beszélt. Utalva Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira, elmondta: nem balhézni jöttek, hanem azért, mert aggódnak gyermekeik jövőjéért. Varga Andrea szerint meg akarják osztani és látszatkerekasztalokhoz invitálják őket, hogy befogják a szájukat. Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) elnöke kijelentette:

„Amihez a Fidesz–KDNP hozzányúl, azt vagy ellopja, vagy tönkreteszi. A hatalom stadionokat és felcsúti vasutat épít magának, miközben a sérült, idős vagy fogyatékossággal élő embereknek a Taigetoszt kínálja.”

Nem engednek a diktatúrának

Nem kormánypropagandára és látszatintézkedésekre, hanem létbiztonságra és kiszámíthatóságra van szükség Szűcs szerint, beszéde után – ahogy többször is az esemény alatt – zúgott az „Orbán, takarodj!”. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára beszédében a forráshiányt emlegette, és Aquinói Szent Tamás szavaira utalva kijelentette: „Lopás a méltó munkabér meg nem fizetése.” Szavait így zárta: „Azt akarjuk, hogy gyermekeink ne alattvalók, hanem szabad, öntudatos, alkotó emberek legyenek itthon, Magyarországon!”

Jobbik: Valódi konzultációt!

A Jobbik támogatja a pedagógusok által megfogalmazott követeléseket – jelentette ki Dúró Dóra szombaton sajtótájékoztatón Budapesten, azt követően, hogy a párt frakcióvezető-helyetteseként és a kulturális bizottság elnökeként részt vett a pedagógusok demonstrációján. A párt 2016-ban „valódi konzultációt” indít az oktatási, szociális és egészségügyi ágazat szereplőivel, annak érdekében, hogy megismerje a problémáikat és hatékonyan tudjon fellépni azok megoldása érdekében – közölte az ellenzéki politikus.

Sándor Mária, a „fekete ruhás nővér”, a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság (MMECT) nevében azt mondta: az elmúlt években minden rosszabb lett. „Ez nemzetrontás!” – állította, a tömeg pedig hangos „Hazaárulók, hazaárulók!” skandálással válaszolt. „Kimondjuk feketén-fehéren: nem engedünk a diktatúrának!” – kiáltotta, majd arra kérte a tömeget, hogy a rendezvény végén ne mozduljanak öt percig, és néma csöndben tiltakozzanak. „Mert mi nem balhézni jöttünk” – tette hozzá.

Az elégedetlenség körbeért

Csóti Csaba, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) alelnöke beszédében azt mondta, szabad és félelem nélküli gyermekeket szeretne az ország. Arra biztatott mindenkit, hogy lépjen be a szakszervezetekbe, amelyeknek szemtől szemben, nem kerekasztaloknál kellene tárgyalniuk. Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója ironikus beszédében arról szólt, hogy miként fejlesztené iskoláját, de a Klik miatt erre nincs lehetősége, mivel náluk vannak a szükséges jogkörök. Azt követelte, hogy a GDP hat százalékát költse oktatásra a kormány. Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára felszólalásában egy cinikus „mesét”, példabeszédet mondott el az oktatás szétveréséről. Szerinte a cél közös, a legkisebbeknek adni olyat, ami jobb, mint a hamuban sült pogácsa.

A kormány ellen hangolta a tüntetőket Galló Istváné

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke beszédében a kormányt ostorozta, amiért ismerősei meggazdagodását segíti, miközben atomizálja a társadalmat, és mindenkit szembefordít egymással. „Mi mindannyian azért vagyunk itt, mert az irány végletesen elhibázott – folytatta Mendrey. – Az elégedetlenség körbeért” – ezt csak az nem érzi, aki csak hatalomtechnikában gondolkodik, vélte. Szerinte Orbán alábecsülte az elégedetlenkedőket, nem hitte, hogy mindenki összefog a gyermekek jövőjéért.

„Nem hagyjuk, hogy az álmaink végleg elvesszenek. Az álmok álmodói ma már gyermekeink. Ne legyen keserű az ébredésük!”

– folytatta Mendrey László, aki szerint „ha kell, elmegyünk a végsőkig, közös sztrájkbizottságot is alakítunk, mert úgy tűnik, másképp nem megy”. Szavait így zárta: „Marha sok dolgunk van. Kezdjünk hozzá.”

Döglött ló

A 17 éves diák, Dávid Gyula Márton elégedetlenül sorolta, milyen gondjai vannak. „Élvezni szeretném a tanulást” – mondta, majd összefogást sürgetett, hogy „boldog, sikeres és összetartó Magyarországon” lehessen élni. Fazakas Gergely szülő így kezdett: „Tisztelt gyászoló lakosság”, majd elmondta, a tömeg létszáma csak azt jelezheti, hogy annyit fizethetnek itt napidíjként, mint a Békemeneteken. Fazakas szerint régen a szülők kevesebbet törődtek az oktatással, mert nem volt ennyi gond. Ironikus beszédében a múlt és a jelen különbségeit sorolta – utóbbit siralmasként beállítva –, a tömegben sokan kínjukban nevettek.

MSZP: Vehessék vissza az iskolát!

Az MSZP törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy az az önkormányzat, amely képes rá, vehesse vissza iskoláját – közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője a párt választmányának szombati ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Tóbiás József elmondta, a választmány kérésére benyújtanak egy másik, a költségvetést módosító javaslatot is, amely lehetővé teszi az intézményekben a minőségi oktatást. Egyetlen iskola sem maradhat kréta, eszközök, vagy fűtés nélkül – indokolta.

A pártelnök elmondta, hogy a választmány nyílt levélben állt ki a szombati pedagógustüntetés mellett. Értékelésük szerint a tüntetés Magyarország jövőjéről szól – ismertette a dokumentum tartalmát. Nincs szükség a Klebelsberg Intézményfenntartó Központra, nincs szükség arra, hogy a kormány különböző rangú tagjai megmondják, mi jó helyben. A helyiek szeretnének dönteni arról, mi jó nekik – hangsúlyozta.

A felszólalók sorát Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke zárta. „A kormány tönkretette a magyar oktatást”, amely rossz a gyereknek, a pedagógusnak, a szülőnek és rossz az egész országnak – kezdte. Szerinte nincs szabadság a rendszerben, pedig a szegénység felszámolásának eszköze a tudás. „A hatalom tudatosan taszítja szegénységbe a felnövekvő nemzedék nagy részét” – jelentette ki Gallóné, aki szerint elfogyott a türelem. „Egy nemzet felemelkedésének záloga az osztálytermekben van – mondta, hozzátéve: – Nem hagyjuk, hogy húzzák az időt. Mi, pedagógusok mindaddig kitartunk, amíg a társadalom támogat minket, amíg mellettünk vagytok!” A tárgyalások szerinte nem hoznak eredményt, mert nem olyan személyekkel egyeztetnek, akiknek lenne felhatalmazásuk megállapodást kötni. Galló Istvánné úgy vélte, hogy mivel a miniszterelnök ötlete alapján reformálták meg az oktatást, és ő hozza a döntéseket, vele kellene tárgyalni. „Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla” – idézett Gallóné egy korábban Orbán által elmondott dakota közmondást.

„Miniszterelnök úr, a köznevelés állatorvosi lova megdöglött. Ideje lenne lovat cserélni!”

– zárta szavait, majd elénekelték a Szózatot.

A tüntetés végén a fekete ruhás nővér, Sándor Mária ismét felszólította a tömeget, hogy öt perc néma csenddel tiltakozzon. Be is tartották: csak az esőcseppek koppanása hallatszott. „Isten áldjon, Magyarország!” – zárta Sándor Mária a tüntetést, majd mindenki hazaindult.

Pósán: Nem lehet újra béremelés

A rendszerváltozás óta soha nem látott béremelésben részesültek a pedagógusok, a demonstrálók újabb bérkövetelése már az adófizetőket terhelné – mondta az országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke szombati sajtótájékoztatóján.

Pósán László kijelentette: a szombati budapesti pedagógus tüntetés egyrészt erősen politikai indíttatású, másrészt okafogyott volt. Visszautalt a Pedagógus Szakszervezet 2008-as kongresszusi határozataira, amelyekben többek között szerepelt a pedagóguspálya presztízsének visszaállítása. Az országgyűlési képviselő szerint éppen ez valósul meg napjainkban, hiszen a rendszerváltozás óta soha nem látott béremelésben részesültek a pedagógusok, de a többi kedvezménynek – rezsicsökkentés, családi adókedvezmény, szja-csökkentés, családi otthonteremtési kedvezmény – is részesei a pedagógusok.

A tüntetés kapcsán Pósán László emlékeztetett arra, hogy a széles körű társadalmi konszenzus követelése is okafogyott, hiszen a nemzeti alaptanterv és a kerettantervek is a szakmai műhelyekben, a pedagógusok széleskörű bevonásával készültek.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása