Betelt a pohár

Közoktatás: „A rendszer már most működésképtelen”

MNO, 2016. január 7., csütörtök 09:36
Megelégelték a közoktatás mindennapi problémáit, nyílt levélben követelnek érdemi intézkedést a kormányzattól a miskolci Herman Ottó Gimnázium pedagógusai. Úgy látják: évről évre több feladatot kapnak, ami oda vezetett, hogy mára a tanárok és a gyerekek is túlterheltté váltak. Az intézményfenntartás anomáliái pedig közben napi működési gondokhoz vezetnek. A miskolci pedagógusok nyílt levelüket az ország többi gimnáziumába is eljuttatták – írja a Hír TV.

„Ha valahol elromlik a fénycső vagy kiég egy izzó, akkor kérdés, hogy az oktatáshoz kell fény vagy nem kell fény.” – Már egy ilyen apróság is gondot okoz ma a közoktatásban a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke szerint. A gimnáziumoknak ugyanis több fenntartójuk is van: míg a szakmai részért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), addig a létesítmény üzemeltetéséért általában a helyi önkormányzat felel. Egy izzócserénél pedig ki kell várni, míg eldől, ki állja a számlát. A többi közt ezeket az apró, de mindennapos problémákat elégelték meg a miskolci tanárok, és írták meg nyílt levelüket.

„A közoktatás rendszere nagyon összetett rendszer, amibe folyamatosan belenyúlnak kisebb-nagyobb változtatásokkal, és ezek, mint a rossz fogaskerekek, összeakadnak, és egyszerűen úgy érezzük, hogy a rendszer most már működésképtelen. Tehát fenntarthatatlanná vált így a rendszer, az ilyen apró finomhangolással nem javíthatók a dolgok, egy komplex átalakításra lenne szükség. Sajnos, amik az elmúlt időszakban bekövetkeztek reform címén, azok nem reformok, hanem ötletparádé, ami össze lett gyúrva egy rendszerré, és ez képtelen működni” – közölte a Hír TV-vel Pilz Olivér, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke.

Czunyiné nem tartja magát illetékesnek

A nyilvánosság előtt a területi Klikkel is próbálkoztak, jelezték a gondokat. „Ők továbbították ezt a levelet a Klik országos vezetőségének, ahonnan úgy tudjuk, hogy ez átkerült az államtitkárságra is rögtön” – tette hozzá Pilz Olivér.

„A Herman Ottó iskola esetében javasolnám az intézményfenntartót megkeresni, hiszen a megkeresés és a párbeszéd kezdeményezése a fenntartó felé szólt” – reagált Czunyiné Bertalan Judit. Bár rendszerszintű problémákat jeleznek a miskolci pedagógusok, a köznevelési államtitkár nem tartja magát illetékesnek az ügyben. Sajtótájékoztatóján csak a szeptemberi, 3,4 százalékos béremelést jelentette be.

Betelt a pohár a pedagógusoknál

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint azonban a miskolciak egyáltalán nem túloznak. „Ma a köznevelés rendszere borzasztó nagy bajban van. Radikális változtatásokra van szükség, mert ha ez így folytatódik, ennek elsősorban a tanulók látják kárát – mondta Galló Istvánné a Hír TV-nek, és hozzátette, a pedagógusok és a nevelőmunkát végzők is a tűrőképesség határán vannak, a visszajelzések is ezt mutatják a dolgozók részéről.

A miskolci pedagógusok az ország többi gimnáziumának is elküldték nyílt levelüket, abban bíznak, hogy kollégáik is csatlakoznak kezdeményezésükhöz.

Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 7 db

A hozzászólások mutatása