Tárgyalni vagy tüntetni?

Palkovics: Okafogyottá vált a pedagógustüntetés

MTI, 2016. február 13., szombat 12:15, frissítve: szombat 12:25
Okafogyottá vált a pedagógusok sztrájkbizottsága által szervezett szombati fővárosi tüntetés, nincs olyan, a szakszervezetek által felvetett kérdés, amelyről a köznevelési kerekasztalon, illetve külön egyeztetésen ne tárgyaltak volna – jelentette ki az oktatási államtitkár szombaton.

Palkovics László budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a felvetett problémák jelentős részével foglalkozni kell, ezért hozták létre a kerekasztalt. Ízlés kérdése, hogy valaki tárgyalni szeret vagy inkább tüntet – jegyezte meg. Szerinte szakmai egyeztetéseket kell folytatni, és a politikát nem célszerű bevinni az iskolákba.

Percről percre
a pedagógusok tüntetéséről.

Szólt arról is, hogy négyórás egyeztetést folytatott a tiltakozást elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium tanári karával. Kérdésre az esetleges pártpolitikai háttérről vagy motivációról azt mondta: ami a szakmai egyeztetéseken elhangzott, az szakmai típusú ügy volt.

Mindenről tárgyalni fognak

Az oktatási államtitkár felidézte a köznevelési kerekasztal e heti ülését, és kitért arra, hogy a tárgyalásokon nem volt olyan ügy, amelyet ne érintettek volna, nem volt tabutéma. Mindenről tárgyaltak, mindenről tárgyalni fognak, és megoldást fognak találni – ígérte Palkovics László.

Megerősítette, hogy továbbra is várják a kerekasztalra azokat, akik meghívást kaptak. Hozzátette: az előző hetekben mindenkivel tárgyaltak, a sztrájkbizottsági formák között a Pedagógusok Szakszervezetével, a kerekasztalon a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével. Nyitottak a további tárgyalásra velük is – hangsúlyozta.

Jelezte azt is, hogy a köznevelési kerekasztal következő ülése két hét múlva lesz, és azt kibővítik az OECD oktatási igazgatósága szakértőivel. Közlése szerint ez alatt a két hét alatt üléseznek a szakértői munkacsoportok, és szeretnének megoldást találni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működési, finanszírozási problémáira, valamint elkezdik a szervezeti átalakítását is.

Közelebb vinni a döntéshozatalt

Fontos célként jelölte meg ezzel összefüggésben, hogy közelebb hozzák az iskolákhoz a döntéshozatali folyamatokat. Úgy fogalmazott: a Klik szervezete túlcentralizált, és a tankerületek szintje beépült az iskolák és a döntéshozatal közé. Ezt a túlcentralizált szervezetet át kell alakítani – hangsúlyozta. Hozzátette: a szervezeti átalakítással reményei szerint a működési anomáliákra is megoldást találnak.

Palkovics jelezte: módosítják, illetve már részben módosították a pedagógusok minősítési és értékelési rendszerét. Kiemelte a tanulók terhelésének a csökkentését, ennek a témának előre hozták és elkezdik a tartalmi áttekintését. Ebből levezethető lesz majd a tanárok munkaterhelése is – tette hozzá. Igyekeznek megoldást találni arra is, hogy miután távol került a fenntartó az iskoláktól, kommunikációs problémák is felmerültek – említett egy másik területet.

Kitért arra is, hogy az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén felmerült, a kerekasztalt bővítsék ki pártokkal, ezt azonban nem tartja jó ötletnek. A politizálás terepe a parlament, a szakmai ügyeké pedig a kerekasztal – jelentette ki Palkovics László.

Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása