Nem leszek suliban

Sok helyen kiürültek az iskolapadok

Hutter Marianna, 2016. február 29., hétfő 22:50
A miskolci Herman Ottó Gimnázium tanulóinak 75, a közoktatási rendszer problémái ellen szintén erőteljesen tiltakozó budapesti Teleki Blanka Gimnázium diákjainak 54 százaléka nem ment hétfőn iskolába. Országosan – egy nem reprezentatív felmérés szerint – hetven százalék lehetett a távol maradók aránya, bár pontos és hivatalos adatok nincsenek. A „Nem leszek suliban” mozgalom kezdeményezője, Puskás Krisztina közölte, további megmozdulásokat terveznek, elkezdték egy szülőkből álló országos hálózat kiépítését.

Több ezer gyerek nem ment iskolába hétfőn a „Nem leszek suliban” mozgalom miatt. A Facebookon szerveződő, 34 ezer csatlakozót felmutató akció lényege az volt: a szülők nem engedik iskolába gyermekeiket, hogy ezzel fejezzék ki szolidaritásukat a pedagógusokkal, és tiltakozásukat a jelenlegi közoktatási rendszer ellen. Hogy országszerte pontosan hány diák töltötte iskolán kívül a hétfőt, arra pontos számot írni nehéz lenne, már csak azért is, mert tombol az influenza az országban, így a hiányzás nem feltétlenül jelent tiltakozást. Ám a „Nem leszek suliban” oldalán felbukkant beszámolók árulkodók: Baján volt olyan intézmény, ahol a 18 fős osztályból mindenki kihagyta a tanítást, Pécsett az egyik tizenkettedikesekből álló 32 fős osztályból mindössze négyen jelentek meg, de az egyik budapesti gimnázium tizedikes osztályában is csak 14 diák ment iskolába a 33-ból.

Kongtak a folyosók

Megelégelte a szivárogtatásokat
Pukli István családjáról beszélt a Klubrádió hétfő esti műsorában. Az igazgató kitért arra is, hogy egyik nagyapja ÁVÓ-s volt, bátyja pedig köztörvényes bűnöző, aki jelenleg is börtönben van kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt. Hozzátette: azért döntött a kitárulkozás mellett, hogy a jövőben ne legyen támadható családi múltjával.

A Kettős Mérce blog 250 osztályból származó, nem reprezentatív felmérése szerint 6788 diák közül hétfőn 1989 ment iskolába, tehát 70 százalékuk hiányzott. Hasonló volt az arány a pedagógustiltakozást kiváltó miskolci Herman Ottó Gimnáziumban is. Pilz Olivér, az iskola tanára és egyben a Tanítanék Mozgalom képviselője arról beszélt a Magyar Nemzetnek: náluk a diákok 75 százaléka hiányzott. Az ő osztályába például 36 gyermek jár, közülük mindössze heten voltak iskolában. A kezdeményezésről egyébként úgy vélekedik, a szülőknek túl sok más lehetőségük nincs, hogy kifejtsék véleményüket az oktatási rendszerről. Pilz nem hiszi, hogy a gyerekek felkészültségét ez az egy hiányzás befolyásolná. Azt viszont határozottan kijelentette: nem ők szervezték az akciót. Pont ezért a hozzájuk forduló szülőknek nem is adtak tanácsot, a gyerekek hiányzása mindenkinek a saját döntése kellett hogy legyen.

Pukli István, a miskolciak tiltakozásához elsők közt csatlakozó budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója is arról beszélt: konganak a folyosók náluk. Az intézmény 562 tanulója közül 306-an maradtak otthon, tehát 54 százalék. Például az igazgató 30 fős osztályából mindössze egy gyerek volt iskolában. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) azt válaszolta a 444.hu kérdésére, hogy ők nem tudják, hány gyerek hiányzott hétfőn az iskolából, mert nem feladatuk ezt számon tartani.

Folytatnák a tiltakozást

Puskás Krisztina, a „Nem leszek suliban” mozgalom kezdeményezője a Magyar Nemzetnek azt mondta: az akció azért jutott eszébe, mert nagyobbik, hatodikos gyermekén maga is tapasztalta, hogy az oktatási rendszer rossz irányba megy. Mint mondta, ő „nem tüntetős fajta”, neki a passzív ellenállás jutott eszébe, amire úgy látszik, sokaknak volt igényük. Puskás elégedett az eredménnyel, a visszajelzések alapján sokkal többen vettek részt az akcióban, mint ahogy azt előre jelezték. Palkovics László nyílt levele kapcsán – amelyben az oktatási államtitkár „károsnak és megosztónak” nevezte a kezdeményezést – úgy reagált: a jelenlegi oktatáspolitika sem vezet előre. Inkább a mostani rendszert tartja károsnak a gyerekekre, így a szülők feladata őket megvédeni ettől.  A szervező szerint a „Nem leszek suliban” mozgalom után is tervezik folytatni a tiltakozást, elkezdték egy szülőkből álló országos hálózat kiépítését. Ennek célja az lesz, hogy ők is valós javaslatokkal segítsék az oktatás fejlesztését. A munkába azokat a szülőket is szeretnék bevonni, akik nem értettek egyet azzal, hogy ne menjen iskolába a gyerekük, illetve számítanak a Civil Közoktatási Platform szakembereire is.

Hoffmann Rózsa volt közoktatási államtitkár Facebook-oldalán azon tűnődött: a tiltakozó szülők vajon azt szeretnék-e, hogy a gyermekeik a „magyar kultúra értékeit becsülni tudó ifjakká váljanak”, vagy „csekély műveltségű, befolyásolható emberekké”. A KDNP-s politikus hétfőn SMS-ben kifejtette, a gyerekek iskolától való távoltartását elsősorban pedagógiai okok miatt nem tartja jó kezdeményezésnek. Szerinte például üzenheti az okokat nem értő gyerekeknek, hogy az iskola nem fontos, relativizálhatja a munkát, a kötelesség teljesítését, de a hiányzás vagy nem hiányzás kérdése miatt nemkívánatos, súlyos konfliktusok is keletkezhetnek a gyerekek között.

Bezáratnák a Kliket

A „Nem leszek suliban” kezdeményezés a politikusokat is megmozgatta. Az MSZP-s Hiller István arról beszélt: egyetértenek a szülőkkel, a gyermeket a középpontba állító új közoktatási törvényre van szükség, a Kliket pedig meg kell szüntetni. A DK politikusa, Niedermüller Péter szerint a Fidesz „pökhendi párbeszéd-képtelensége” vezetett ahhoz, hogy ma már nemcsak a tanároknak és a diákoknak, hanem a szülőknek is tiltakozniuk kell a közoktatás tönkretétele ellen. A párt felszólította a kormányt, ismerje be oktatáspolitikájának kudarcát, és azonnali hatállyal szüntesse meg a Kliket. A mozgalomra a Fidesz úgy reagált: a gyermekeket és a pedagógusokat nem lenne szabad felhasználni politikai akciókhoz, mint azt a szocialisták teszik. Hangsúlyozták, a pedagógusok ma minden támogatást megkapnak a kormánytól, béremelésükre eddig 234 milliárd forintot fordítottak, és a javaslataikat szem előtt tartva megkezdődik a Klik átalakítása. A Jobbik képviselője, Dúró Dóra lapunknak úgy nyilatkozott: pártjuk szerint jogos a tiltakozás és a felháborodás mind a szülők, mind a tanárok részéről, de nem tartják szerencsésnek a gyerekeket bármilyen módon belekeverni az ügybe. Ikotity István, az LMP képviselője úgy vélte, a pedagógusok, a szülők és a diákok határozott kiállása hozhat érdemi javulást az oktatásban, a kormány ugyanis csak úgy tesz, mintha meghallgatná a problémákat, de érdemi lépésekre nem hajlandó. A PM csatlakozott a „Nem leszek suliban” mozgalomhoz, mert szerintük ma Magyarországon a tanárok és a szülők kezdeményezése adhat érdemi visszajelzést a közoktatási rendszernek.

A szaktárca vezetője az M1-nek azt mondta, a kezdeményezés nem szolgálja a köznevelési rendszer megújulását. A csatorna hétfő esti Híradója azt közölte, hogy becslések szerint mintegy 50 ezer gyerek nem ment iskolába.

(MN)




Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 01.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 23:02
  2. 22:30
  3. 22:05
  4. 21:38
  5. 21:34
  6. 21:30
  7. 21:25
  8. 21:18
  9. 21:14
  10. 21:11
  11. 21:11
  12. 20:50
  13. 20:35
  14. 20:33
  15. 20:26
  16. 20:15
  17. 19:43
  18. 19:19
  19. 18:50
  20. 18:31
  21. 18:10
  22. 17:56
  23. 17:55
  24. 17:45
  25. 17:43
  26. 17:37
  27. 17:24
  28. 17:14
  29. 17:12
  30. 16:56
  31. 16:53
  32. 16:40
  33. 16:30
  34. 16:20
  35. 16:14
  36. 16:09
  37. 16:07
  38. 15:50
  39. 15:45
  40. 15:38
  41. 15:27
  42. 15:23
  43. 15:18
  44. 15:10
  45. 15:02
  46. 14:56
  47. 14:46
  48. 14:29
  49. 14:29
  50. 14:15
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása