23 millió blogger állt ki mellette

GB, 2012. augusztus 8., szerda 17:07, frissítve: szerda 17:27
A kínai sajtó és több százezer kínai internetező tisztelgett szerdán nemzeti bálványa, Liu Hsziang (Liu Xiang) előtt egy nappal azután, hogy a neves atléta kiesett a 110 méteres gátfutáson a londoni olimpián, és azon töprengett, hogy vajon a kudarc karrierje végét jelenti-e.

Gyakorlatilag valamennyi kínai napilap címoldalán foglalkozott a játékok egyik sztárjának számító Liu korai kiesésével. Az atléta az első gátnál a földre zuhant, és a kínai atlétikai csapat vezetője szerint feltehetően Achilles-ín-szakadást szenvedett. Lapértesülések szerint a sportoló egyelőre a szigetországban marad, és a műtétre is ott kerül sor.


„Ez a Liu-korszak vége” – írta a Zsenmin Zsipao, a legnagyobb példányszámú kínai napilap, amely felszólította olvasóit, tanúsítsanak „megértést” iránta. „Liu visszavonulása gyakorlatilag bizonyos” – vélte a The Beijing News című napilap, míg a CCTV állami televízió szerint talán az utolsó futását kísérelte meg Londonban.

Fotó: Europress/AFP


Az ország legnépszerűbb mikroblogportálja, a Sina Vejpo külön oldalt nyitott a témáról, amelyhez eddig több mint 28 millióan szóltak hozzá.

Liu Hsziang, a szponzorok kedvence, a 2004-es athéni olimpia győztese 2008-ban Pekingben több hónapja kezelt Achilles-ín-sérülése miatt kényszerült visszalépni röviddel a rajt előtt. Egy évébe telt, mire vissza tudott jutni az élvonalba, és minden reménye a londoni olimpia volt. A kommentelők többsége azonban támogatta Liut, köszönetet mondott neki, és igyekezett vigasztalni. Jao Csen színésznő példáját, aki azt írta róla, „Számomra hős maradsz”, 23 millió mikroblogger követte.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 12:35
  2. 12:27
  3. 12:20
  4. 12:06
  5. 11:58
  6. 11:52
  7. 11:44
  8. 11:40
  9. 11:34
  10. 11:31
  11. 11:29
  12. 11:19
  13. 11:13
  14. 11:07
  15. 11:06
  16. 11:05
  17. 11:05
  18. 11:01
  19. 10:52
  20. 10:40
  21. 10:38
  22. 10:26
  23. 10:23
  24. 10:11
  25. 09:58
  26. 09:57
  27. 09:52
  28. 09:47
  29. 09:38
  30. 09:24
  31. 09:18
  32. 09:10
  33. 09:05
  34. 09:01
  35. 08:55
  36. 08:49
  37. 08:36
  38. 08:35
  39. 08:22
  40. 08:19
  41. 08:16
  42. 08:08
  43. 07:59
  44. 07:55
  45. 07:43
  46. 07:42
  47. 07:37
  48. 07:25
  49. 07:20
  50. 07:08
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása