Olimpia 2012

Előbb vonuljon vissza Bolt

GB
MTI
2012. augusztus 11., szombat 10:52
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint Usain Bolt még nem legenda, csak példakép, ugyanakkor a jamaicai atlétának erről más a véleménye.

A belga sportdiplomata – aki utolsó ciklusát tölti a NOB élén – kijelentette: Bolt akkor lehet legenda, ha még egy vagy két olimpián indul, és ott érmet szerez, mint például az amerikai Carl Lewis.

Fotó: Europress/AFP


„Usain Bolt pályafutásáról majd akkor kell véleményt formálni, amikor a sportoló visszavonul. Ha megnézzük Carl Lewis karrierjét, ő sorozatban négy olimpián szerzett érmet. Ha Bolt motivációja megmarad, és indul még egy-két olimpián, akkor legendává válhat. Viszont már most példakép” – fogalmazott a 70 esztendős Rogge.

Bolt a londoni olimpián 100 méteren, majd 200-on aratott diadala után kijelentette, ő már élő legenda, ugyanis első atlétaként mindkét sprintszámban meg tudta védeni ötkarikás elsőségét.
Lewis négy olimpián összesen kilenc aranyérmet gyűjtött.

Hirdetés
Hirdetés