És Rio hogy fogja ezt megoldani?

BuL, 2012. augusztus 12., 16:01, frissítve: 16:08
Leonardo Gryner, a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia szervezőbizottságának (COB) elnöke elismerte, hogy a közlekedés és a szűkös szálláslehetőségek okozzák a legnagyobb fejtörést a számukra.

A szervezőbizottság és a városvezetés magabiztosnak mutatkozik, hangoztatják, hogy már elkezdték a munkát. Gyakorlatilag azonban mindent meg kell építeni: az olimpiai falut, az olimpiai parkot és számos más létesítményt. A kihívást növeli, hogy a munkák egy részét már a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságra be kell fejezni.

„Most, amikor befejeződnek a londoni játékok, fogjuk igazán érezni, milyen bonyolult dolog egy olimpiát megrendezni – mondta Erich Beting, a Máquina del Deporte című sportportál alapítója. – Az elmúlt három évben keveset foglalkoztunk azzal, hogy elkezdjük az olimpiai falu építését és a szükséges infrastruktúra megteremtését.”

A helyi hatóságok elkezdték a metró meghosszabbítását Barra de Tijucáig, a belvárostól mintegy 40 kilométerre fekvő elővárosig, ahová jelenleg csak egyetlen, akut közlekedési dugóktól sújtott úton lehet eljutni. Itt áll majd az olimpiai falu és az olimpiai park, ahol a versenyek több mint a fele zajlik. A hatóságok négy gyors buszjárat indítását is tervezik, külön buszsávokon.

„A városi közlekedéssel kapcsolatos tervek késnek, és a kormány beismerte, hogy egy részük nem készül el a vb-re, sőt több közülük az olimpiára sem” – mondta Carlos Campos, az Alkalmazott Gazdasági Kutatóintézet munkatársa.

A karneváljáról és lélegzetelállító természeti környezetéről ismert „csodás város” több mint egymillió turistát vár az olimpiára, miközben csak 34 ezer szállodai szobát tud felkínálni – feltéve, hogy négy év alatt előteremti az ígért 10 ezer új szobát.

„A szükséges sportlétesítmények mintegy 47 százaléka már elkészült. Egyeseket a 2007-es Pánamerikai Játékokra építettek, 28 százalékok új lesz, 28 százalékuk, mint például a copacabanai strandröplabda-versenyeké, ideiglenes” – mondta Leonardo Gryner.

Fotó: Europress/AFP


Eduardo Paes polgármester, aki októberben ismét indul a tisztségéért, nemrégiben kijelentette, hogy időben be tudják fejezni az építkezéseket. A város a jelentkezéskor 28 milliárd real (3146,36 milliárd forint) beruházást ígért.

Továbbra is homályos a 6,5 millió riói lakos életét megkeserítő erőszak kérdése, még ha történt is jelentős javulás. A rendőrség és a katonaság 2008 óta a 750 favella (szegénynegyed) közül mintegy 150-et tisztított meg a kábítószer-kereskedőktől.

„Az egyesült államokbeli vagy európai városokhoz hasonlítva Rio továbbra is erőszakos város marad. A kontinensen csak Caracas veszélyesebb” – hangsúlyozta Ignácio Cano, a riói állami egyetem elemzője.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 05:47
  2. 04:51
  3. 04:16
  4. 00:07
  5. 00:01
  6. 23:01
  7. 22:54
  8. 22:19
  9. 22:01
  10. 21:52
  11. 21:42
  12. 21:30
  13. 21:21
  14. 21:14
  15. 21:01
  16. 20:48
  17. 20:40
  18. 20:32
  19. 20:18
  20. 20:06
  21. 19:56
  22. 19:41
  23. 19:33
  24. 19:12
  25. 18:53
  26. 18:50
  27. 18:47
  28. 18:47
  29. 18:31
  30. 18:29
  31. 18:15
  32. 18:10
  33. 18:08
  34. 18:05
  35. 17:46
  36. 17:44
  37. 17:33
  38. 17:23
  39. 17:02
  40. 17:00
  41. 16:59
  42. 16:44
  43. 16:38
  44. 16:16
  45. 15:52
  46. 15:27
  47. 15:19
  48. 15:09
  49. 15:05
  50. 15:05
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása