Hat aranyra is esélyes lehet a magyar csapat?

PR, 2012. július 16., hétfő 15:00, frissítve: hétfő 18:25
Baráth Etele elnök szerint akár hat aranyérem is benne van a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián induló kajak-kenu csapatban, Storcz Botond szövetségi kapitány pedig azt mondta: öt dobogós, köztük két első hely a reális.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői, ötkarikás csapatot bemutató sajtótájékoztatóján Baráth Etele úgy fogalmazott: szeretné, ha nem szakadna meg az 1980 óta tartó sorozat, és a küldöttség ezúttal is gyűjtene legalább egy elsőséget. „Ha egyet sem szereznénk, nem nagyon mernénk hazajönni” – mondta.
A londoni játékokon 13 kajakos és kenus képviseli a magyar színeket, közülük hatan újoncok. Vajda Attila (C-1 1000 m) és a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 500 m-es kajakos duó pedig címvédésre készül.


„A Londonban indulók összesen kilenc olimpiai aranyérmet birtokolnak, reméljük, hogy visszafelé ez sokkal több lesz” – mondta Storcz. A kajak-kenu versenyek augusztus 6-án kezdődnek, a magyarok 4-én utaznak a
helyszínre.

A magyar versenyzők 13 arany-, 9 ezüst- és 4 bronzérmet gyűjtöttek, s ezzel toronymagasan az élen végeztek az éremtáblázaton, és megnyerték a nemzetek közötti pontversenyt is a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett ifjúsági és U23-as kajak–kenu Európa-bajnokságon. Bővebben >>>
Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 23:10
  2. 23:04
  3. 22:56
  4. 22:51
  5. 22:39
  6. 22:30
  7. 22:24
  8. 22:20
  9. 22:10
  10. 21:59
  11. 21:52
  12. 21:46
  13. 21:33
  14. 21:30
  15. 21:21
  16. 21:19
  17. 21:09
  18. 21:05
  19. 21:00
  20. 20:51
  21. 20:39
  22. 20:38
  23. 20:37
  24. 20:23
  25. 20:21
  26. 20:14
  27. 20:11
  28. 20:04
  29. 19:59
  30. 19:48
  31. 19:42
  32. 19:42
  33. 19:36
  34. 19:33
  35. 19:30
  36. 19:25
  37. 19:21
  38. 19:20
  39. 19:15
  40. 19:13
  41. 19:10
  42. 19:10
  43. 19:10
  44. 19:04
  45. 19:03
  46. 18:47
  47. 18:40
  48. 18:38
  49. 18:31
  50. 18:24
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása