Névtelen ifjak a megnyitó középpontjában

Bucsy Levente, 2012. július 28., szombat 02:05, frissítve: szombat 11:30
Helikopterről ledobott II. Erzsébet, Tűzszekerek-hősöket lökdöső Mr. Bean, röpködő Mary Poppins-fürtök. A sok szempontból formabontó olimpiai megnyitó egy furcsa lánggyújtási szertartással ért véget.
Óriási csúszást halmozott fel a megnyitóünnepség, a négy órán át tartó ceremónia eseményeit tekintse át az MNO percről percre frissült, képes összeállításában!

A pekinginél valamivel vontatottabb, ám számos ötlettel megspékelt műsorral kezdődött a XXX. nyári olimpia londoni megnyitója. II. Erzsébetet baba képében például helikopterről dobták le az Olimpiai Stadion 80 ezer nézője közé, Mr. Bean szokása szerint vonta magára a figyelmet a szimfonikus zenekarról és lökdöste a Tűzszekerek film szereplőit egy trükk segítségével, Beckham motorcsónakot vezetett tökéletes frizurával, és rengeteg Mary Poppinst is bedobáltak az izzó arénába.

A műsor az este folyamán óriási csúszást halmozott fel, három és fél óra is eltelt belőle, és a kandelábert meg sem gyújtották még, illetve Jacques Rogge NOB-elnök sem mondott egy mukkot sem addig. Ettől még megérdemelhette London, hogy 2005 júliusában Szingapúrban a játékok rendezését, 204 nemzet 10 ezer sportolójának vendégül látását, 32 sportág versenyeinek lebonyolítását.

Europress/AFP

A megnyitó bevonuló nemzetei között nyolcvannegyedikként vonult a mi nemzetünk, a vasárnap Szerbia ellen csapatkapitányként vízbe ugró Biros Péter vezetésével (16.30). A nemzetek között volt, amelyik gumicsizmákban lépegetett (Csehország), volt, amelyik ország híján függetlenként ugrabugrálva (volt Holland Antillák), és két ország csapata összesen két sportolóval jött (Bhután, Szomália).

II. Erzsébet nyitotta meg a 30. nyári olimpiát

Jacques Rogge NOB-elnök megnyitójában sokszínű, kozmopolita városnak nevezte Londont, hozzátéve, „itt született a modern sport”. Felkérésére II. Erzsébet angol királynő megnyitotta a londoni olimpiai játékokat.

Késő éjjelig kellett várni arra, ki gyújtja meg az olimpiai gigamécsest, amely augusztus 12-ig ég majd. Az ünnepség ötödik órájának kezdetén egyenesedett ki a kérdőjel a talányos mondat végén: senki, vagyis hét névtelen fiatal, a jövő képviselői, akik egy koszorút lángra lobbantva felemelték az olimpia lángját az Olimpiai Stadion közepén.

Szombat reggeltől már a versenyek jönnek, némi kis alvás után.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 15:08
  2. 15:06
  3. 14:48
  4. 14:35
  5. 14:30
  6. 14:22
  7. 14:10
  8. 14:00
  9. 13:57
  10. 13:42
  11. 13:36
  12. 13:30
  13. 13:29
  14. 13:17
  15. 13:15
  16. 13:13
  17. 13:03
  18. 13:02
  19. 13:02
  20. 13:01
  21. 13:00
  22. 13:00
  23. 12:58
  24. 12:48
  25. 12:48
  26. 12:46
  27. 12:43
  28. 12:37
  29. 12:35
  30. 12:30
  31. 12:21
  32. 12:13
  33. 12:06
  34. 12:00
  35. 11:58
  36. 11:53
  37. 11:44
  38. 11:40
  39. 11:39
  40. 11:28
  41. 11:24
  42. 11:11
  43. 11:00
  44. 10:58
  45. 10:55
  46. 10:50
  47. 10:48
  48. 10:45
  49. 10:40
  50. 10:28
hirdetés

Hozzászólások - 1 db

A hozzászólások mutatása