Olimpia 2012

Valami bűzlik Ausztráliában

KoG
Forrás: BBC
2012. augusztus 06., hétfő 17:30
Független vizsgálatot rendeltek el az ausztrál úszócsapat londoni teljesítménye után, hogy fényt derítsenek a visszaesés okára.

Az úszás tradicionálisan erős sportágnak számít Ausztráliában, Pekingben például hat aranyat nyertek, Athénban hetet, Sydneyben pedig ötöt. Londonban viszont mindössze egy első helyet szereztek, női 4×100-as gyorsváltóban, és az öt ezüst és két bronz komoly visszalépés a korábbi eredményekhez képest.

„A világ magasabbra tette a mércét úszásban, nekünk pedig ezt követnünk kell. Mindent meg kell tennünk, hogy ismét a csúcsra juttassuk az ausztrál úszósportot” – nyilatkozta David Urquhart, az ausztrál úszószövetség elnöke, aki arra is kitért, hogy bár Londonban és Ausztráliában is sokan sokfélét mondtak a csapat teljesítményéről, az úszók elhivatottságát és erőfeszítéseit nem szabad megkérdőjelezni. „Ez most nem a vádaskodás és a bűnbakkeresés ideje, hanem lehetőség arra, hogy megejtsük a szükséges változtatásokat, melyekkel felvehetjük a versenyt nemzetközi viszonylatban” – folytatta.

Bronte Barratt 200 női gyorson lett harmadik
Bronte Barratt 200 női gyorson lett harmadik
Fotó: Europress/AFP


Négyötöd résznyi kemény munka kell

A független vizsgálóbizottságot a korábbi ausztrál és brit úszókapitány, Bill Sweetenham és a kétszeres olimpiai bajnok ausztrál úszó, Susie O’Neill vezeti majd. O’Neill előzetes véleménye szerint elsősorban a munkamorál áll a hanyatlás hátterében: „A tehetség ennyire elég az olimpián, egyötöd résznyi tehetség, négyötöd résznyi kemény munka kell.”

Urquhart reméli, hogy a vizsgálat eredményt hoz a 2014-es Nemzetközösségi Játékok és a 2016-os riói olimpia előtt.

Az ausztráloknál nemcsak az úszók háza táján van gond, a pályakerékpáros-csapatot is kikezdték, amely mindössze egy ezüstöt és egy bronzot szerzett eddig.

James Magnussen 100 gyorson lett ezüstérmes az amerikai Nathan Adrian mögött
James Magnussen 100 gyorson lett ezüstérmes az amerikai Nathan Adrian mögött
Fotó: Europress/AFP
Hirdetés
Hirdetés