Olimpiai történetek

A fapapucsos verseny

Deák Zsigmond
Deák Zsigmond

2012. július 13., péntek 11:30
Két nagy sorozat kezdődött az 1928-as amszterdami olimpián: az indiai gyeplabda-válogatotté, illetve a magyar kardcsapaté, mindkettő zsinórban hat arannyal jelentkezett onnantól. Izgalmas történet 1925-ből: Weissmüller helyett kis híján a birkózó Keresztes Lajost kérték fel Tarzan szerepére.

Az 1928-as amszterdami olimpia „fapapucsos” volt, nemcsak azért, mert az Hollandia jelképe, hanem azért is, mert a papucs a házias béke szimbóluma. Ez az olimpia teljes békében zajlott, köszönhetően annak, hogy a NOB – megszüntetendő az olimpiai hidegháborút – a semleges Hollandiának adta a rendezés jogát. Fenntartással fogadta a világ ezt a döntést, hiszen a hollandusoknak nem volt tapasztalatuk ilyen versenyek rendezésében, és az olimpiai eszmének sem akadtak különösebb hívei és terjesztői. Végül azonban jól sáfárkodtak kapott jogukkal, a békebeli hangulatról pedig a következő legenda terjedt el: Henry Pearce ausztráliai evezős a negyeddöntő futamában azért állt meg, mert néhány vadkacsa keresztezte az útját. Pearce „elsőbbséget adott”, majd megnyerte futamát, később a versenyszám aranyérmét is.

Először fordult elő, hogy ázsiai atléta nyert aranyat: a japán Mikio Oda hármasugrásban, Csuruta Josijuki 200 méteres mellúszásban diadalmaskodott, miközben India gyeplabda-válogatottja megkezdte félelmetes menetelését: 1928 és 1956 között sorozatban hat aranyat nyertek. A másik nagy sorozat Magyarország nevéhez fűződött: a kardcsapat 1928-as sikerét zsinórban hat győzelem követte.

Paavo Nurmi (jobbra) tartja a lépést francia vetélytársával 3000 méteren, végül ezüstöt szerzett
Paavo Nurmi (jobbra) ezüstöt szerzett 3000 méteren
Fotó: Europress/Getty

Immár hagyományosan Nurminak előlegezték meg az atlétikai versenyek győzelmét, de ez már csak 10 ezer méteren sikerült neki, 5000 méteren és a 3000 méteres akadályfutásban második lett. Weissmüller két arannyal gyarapította éremkollekcióját, de 100 méteren Bárány István Európa legjobbjaként alaposan megszorongatta Weissmüllert, és ezüstérmes lett. Hasonló medált akasztottak a nyakába Szepes Béla gerelyhajítónak is, aki később kiváló sportkarikaturistaként vált ismertté.

Birkózóink közül Keresztes Lajos aranyat szerzett; a könnyűsúlyú kiválóság a budapesti vágóhídon dolgozott csoportvezető hentesként, s már Párizsban is csak versenybírói rosszindulat fosztotta meg a diadaltól. Ha már Weissmüller joggal szerepel annyit e hasábokon, jó tudni, egy amerikai impresszárió még 1925-ben Keresztessel tárgyalt a Tarzan-film főszerepéről, de a hentes Csita helyett a vágóhídi bikákat választotta. Kocsis Antalnak, az első magyar ökölvívó olimpiai bajnoknak maga Vilma holland királynő adta át az aranyérmet. Kardvívóink csapatban visszavágtak az olaszoknak, egyéniben pedig most Tersztyánszky Ödön volt a „soros” győző. A csapatban brillírozó Petschauer Attila pedig a második, mert a holtversenyt eldöntő asszóban Tersztyánszky 5:2-re megverte.

Akadt egy olyan amszterdami bajnokunk, aki a párizsi pályák helyett esztergomi kertjében aratta diadalát. Mező Ferenc gimnáziumi tanár és történész szerezte meg az irodalmi aranyérmet. „Olimpiában, ahol a győztes atlétát ünnepelték, ott fontak koszorút a költő, az író, a művész homlokára is. Ebben van – művelődéstörténeti szempontból – az olimpiai játékok legnagyobb jelentősége” – írta.

Igaza volt.

Hirdetés