Olimpiai történetek

Búfelejtő aranyak

Deák Zsigmond
Deák Zsigmond

2012. július 16., hétfő 11:00
Az emberiség nem tanulta meg a két és fél ezer éves leckét az ókori görögöktől, egyre véresebb torzsalkodásait az olimpia eszméje és eseménye sem fékezte. Így fordulhatott elő, hogy 1916 után újabb ötkarikás játékok – két nyári és két téli olimpia – váltak a lángok, egészen pontosan a második világháború martalékává. Ám volt újjáéledés: a magyar sport – az ország és az aktuálpolitika nagy-nagy örömére – soha nem látott csúcsokra emelkedett.
Elek Ilona 40 évesen is végigverte a londoni mezőnyt
Elek Ilona 40 évesen is végigverte a londoni mezőnyt
Fotó: Europress/Getty

1939-ben kitört a második világháború, fegyverek léptek a sportszerek helyébe. A NOB a jövőbe tekintve szavazással gyorsan kijelölte az 1944-es XIII. nyári olimpia helyszínét, Londont (a télinek pedig az olasz Cortina d’Ampezzót), de a történelem nem adta olyan gyorsan a békét. Aztán amikor végre mégis, az olimpiai mozgalom hamar feléledt poraiból. Sigfrid Edström NOB-elnök 1946 decemberében kiáltványt küldött szét a szélrózsa minden irányába: „Két borzalmas világháború után vagyunk, és ezekben az emberiség már-már elmerült. Elvetemült emberek kultúránkra törtek. A jövő a fiatalságé, és feladata lesz az is, hogy jóvátegye a mi hibáinkat és tévedéseinket. Remélem és teljes szívemből kívánom, hogy olimpiai játékaink a béke eszközei legyenek.”

A hat pályázó (Baltimore, Lausanne, Los Angeles, Minneapolis, Philadelphia és London) közül megint az angol főváros kapott bizalmat, így 1948 nyarán itt találkoztak a világ legjobb sportolói (kivéve a német és a japán „háborús bűnösöket”). Már akik életben maradtak… Akadt, aki nemcsak hogy életben maradt, hanem szenzációs teljesítménnyel megvédte tizenkét éve szerzett berlini címét, s ez, mint a felsorolásból kitetszik, a mieinket tette a leginkább utolérhetetlenné. Egyéni számban erre csak Elek Ilona volt képes – negyvenévesen női tőrvívásban; Gerevich Aladár és Berczelly Tibor férfi kardban, a csehszlovák Jan Brzák kenu kettesben lett megint olimpiai bajnok. Gerevich egyébként hét aranyából itt szerezte az egyetlen egyénit.

A 128 fős magyar csapat tagjai Kossuth-címerrel a szívük fölött a vártnál jobban szerepeltek, Berlinhez hasonlóan itt is tíz aranyat szereztek, egyéb érmekben pedig túlszárnyalták az előző produkciót. Mögöttünk végzett Franciaország, Olaszország vagy a házigazda Anglia is. A Wembley-stadionbeli megnyitón Németh Imre kalapácsvető vitte a magyar zászlót, s a pályán is az élen menetelt; nem sokkal előtte a tatai edzőtáborban világcsúcsot dobott, de nem lehetett favoritnak kikiáltani. A másik atlétikai aranyunkat Gyarmati Olga szerezte női távolugrásban, többek között annak köszönhetően, hogy az olimpia legeredményesebbje, a négyszeres bajnok holland háziasszony, Fanny Blankers-Koen e szám helyett inkább az egy időben zajló 80 méteres gátfutást választotta. Vívóinkat már említettük, a kardcsapat a tradícióknak megfelelően megint az olaszokat verte a fináléban.

Küzdősportolóink is kitettek magukért, az ötgyermekes, negyvenéves családapa, Bóbis Gyula két vállra fektette harminc kilóval nehezebb csehszlovák ellenfelét, Ruzickát, a hústoronynál ugyanis sokkal jobban tartott a repülőúttól. A ringben Csík Tibor különösebb lelki csipkék nélkül gázolt át harmatsúlyú riválisain, még az sem zavarta, hogy a döntőt tizenharmadikán, pénteken rendezték. Amikor hazavitte az aranyérmet Jászberénybe az édesanyjához, klasszikus választ hallhatott: „Nem baj, kisfiam. A fontos, hogy itthon vagy!”

Egy mokány angyalföldi vagány, Papp László korszakos sorozatot kezdett a londoni kötelek között, első olimpiai bajnoki címét nyerte a három közül. A középsúlyú döntőben agyba-főbe verte az angol Johnny Wrightot az ökölvívás hazájában, akkora volt a fölénye, hogy a pontozók sem tudtak mit kezdeni vele.

Papp László Londonban megkezdi olimpiai rekordja felállítását: 1948 után még kétszer nyer olimpiai bajnoki címet
Papp Laci megkezdte olimpiai rekordja felállítását: London után még kétszer (1952, 1956)  nyert bajnoki címet
Fotó: Europress/Getty


A gyorstüzelő pisztolyos Takács Károly legenda lett. Még 1938 szeptemberében egy hadgyakorlaton felrobbanó gránát leszakította a jobb kezét. Megtanult ballal lőni, 1939-ben már országos bajnokságot nyert, Londonban (majd négy év múlva Helsinkiben) pedig olimpiát. Mindkétszer előre megírta győzelmi nyilatkozatát, s azt olvasta fel a meglepett újságíróknak. Pataki Ferenc, a „gumiember” tornában gyűjtögette az érmeket, műszabadgyakorlatban egy aranyat.

Földes Éva sporttörténésznek bronz jutott a londoni játékokon búcsúzó művészeti versenyeken. Az eredményhirdetésen Mr. Földesnek titulálták, mert kategóriájában (irodalom, epika) soha nem szerepelt nő… A versenyek után a Victoria pályaudvaron vonatra szálló magyar csapat tagjait a Keleti pályaudvartól a vállán vitte a nép a Nemzeti Színházig. Több tízezer ember spontán ünnepelt.

Végül két, nem kifejezetten magyar vonatkozású érdekesség: a női súlylökést és a diszkoszvetést egy francia zongoraművésznő, Micheline Ostermayer nyerte, a svéd díjlovaglóktól pedig utólag elvették a győzelmet, mert az érvényes szabályoknak ellentmondva egyikük csak altisztként szolgált, nem tisztként.

Hirdetés