Olimpiai történetek

Először magyarok nélkül

Deák Zsigmond
Deák Zsigmond

2012. július 11., szerda 11:10
Berlin már az 1908-as olimpia rendezési jogát megpályázta, ám a döntéshozók Rómát favorizálták, végül Stockholm lett a befutó 1922-ben. A pusztító első világháború az olimpiai mozgalomnak is rengeteg fájdalmat okozott. Az 1916-ra tervezett, sorszámot (VI.) és helyszínt (Berlin) kapott olimpia elmaradt, az 1920-antwerpeni játékokon a vesztes országok, így hazánk sem vehetett részt. Pierre de Coubertin 1924-ben másodszor is Párizsba "lobbizta" az eseményt. 1928-ban Amszterdam adott otthont az ötkarikás játékoknak.

Berlin már az 1908-as olimpia rendezési jogát megpályázta, de az újkori játékok francia atyja, Pierre de Coubertin akkor még Rómát favorizálta. Rosszul tette, az olaszok visszakoztak a házigazdaszereptől, a németek pedig megsértődtek. Ennek ellenére belevágtak egy nagy stadion építésébe, de mivel 1912-ig nem készültek el vele, Stockholm jutott lehetőséghez. Aztán ugyanebben az évben Berlin megkapta az 1916-os (VI.) olimpiát. Rövidesen, 1913-ban elkészült a Grünewald Stadion, ám ez egy esztendő múlva senkit sem érdekelt: kitört az első világháború. Gyakorlatilag Coubertin akadályozta meg – a NOB politikai semlegességét hangsúlyozva –, hogy a németeket és szövetségeseiket kizárják a szervezetből, valamint azt is, hogy a játékokat elhalasszák. Így helyszínt és sorszámot kapott, de elmaradt. (A második világháború során is ez lesz a technika a nyári olimpiákkal.)

A következő helyszínt csak 1919-ben tudták kijelölni, ami már nem az 1914-es NOB-ülésen (néhány nappal Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása előtt) legtöbb szavazatot kapott Budapest, hanem Antwerpen lett. Coubertin közbenjárása ellenére a belgák nem hívták meg a vesztes hatalmakat – Németországot, Ausztriát, Magyarországot, Bulgáriát, Törökországot –, valamint a bolsevik diktatúrát éppen védő Szovjet-Oroszországot sem. Ehhez képest tragikomikus tény, hogy az antwerpeni csonka játékokon húzták fel először a stadion árbocára a békés egységet jelző ötkarikás olimpiai zászlót. Még fehér békegalambokat is eregettek; itt gyújtották meg először az olimpiai lángor és tették le az olimpiai esküt.

Antwerpenben Nagy-Britanniával is öösszecsapott póló válogatottunk
Antwerpenben Nagy-Britanniával is összecsapott pólóválogatottunk
Fotó: Europress/Getty


Az esemény hősei a finnek lettek: a háború és az orosz forradalom pusztításától szenvedve tizenöt aranyérmet szereztek, csak atlétikában kilencet. Paavo Nurmi egymaga háromszor nyert (tízezren, nyolc kilométeres terepfutásban és csapatversenyben) egy második hely mellett. Hogy egy másik nemzetbeli klasszist is említsünk: Nedo Nadi kihasználta a magyar vívók kényszerű távollétét, és öt aranyéremmel térhetett haza Olaszországba.

Paavo Nurmi, a 20-as, 30-as évek futókirálya
Paavo Nurmi, a 20-as, 30-as évek futókirálya
Fotó: Europress/Getty


Egy honfitársunk egyébként „inkognitóban” ott lehetett Antwerpenben. Vörös Vince közép- és hosszútávfutó az 1910-es években sorra nyerte az országos bajnokságokat, majd a kizárás miatt nevet és hazát cserélt, s csehszlovák színekben, Vohlarik Vencel néven negyedik lett 1500 méteren. Emlékezzünk meg Edward Eagan amerikai ökölvívóról, a kisnehézsúly győzteséről is, mert ő az egyetlen, aki nyári és téli olimpián is bajnok lett. Lake Placidben 1932-ben az Egyesült Államok négyesbob-csapata kamatoztatta testtömegét, robbanékonyságát és erejét.

Hirdetés