Olimpiai élmények

Csak a vívó életét mérik percekben

Ballai Attila (Madrid)
Ballai Attila (Madrid)

2012. augusztus 01., szerda 15:30
Imre Géza kiesett az egyéni párbajtőrverseny nyolcaddöntőjében, a magyar vívósport ezzel elbúcsúzott az olimpiától. Szilágyi Áron aranyérmével, Mohamed Aida és Szász Emese könnyeivel. Úgy tűnt, Imre Géza is elsiratta volna az álmait, de kemény férfiember lévén tartotta magát. Ettől még egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy a vívás minden sportágak legkegyetlenebbike; a „hirtelen halál” itt a legkíméletlenebb és legkiszámíthatatlanabb.

Az atlantai bronz- és athéni ezüstérmes magyar klasszis sorsa pár perc alatt teljesedett be egy lengyel származású norvég ellen, korábban a tizenhat közé jutásért ugyanennyit melegíthetett, hangolódhatott az olimpiára egy műkedvelő marokkóival. És ezzel vége is négy év munkájának, küszködésének, reményeinek.

Férfi pólósaink iszonyatos meccsel és veréssel, 32 percnyi üresjárattal nyitottak, a szerbek után a montenegróiaktól is kikaptak, de még minden további nélkül besöpörhetik negyedik aranyérmüket. A teniszezőnek is elegendő magához térnie 0:6, 0:6, 0:5, semmi negyvennél, innen, a csőd széléről is fordíthat. Az egyik sportág versenyzője a vigaszágba kapaszkodik, a másik a reményfutamból oson tovább, még jó, hogy a reménytelen futamot nem iktatták sehol programba.

A vívó életét ezzel szemben percekben mérik. Mint száz esztendeje, a hajnali párbajban, a kiserdei tisztáson. Na jó, az olimpiai fiaskót túl lehet élni, de nem egyszerű. Peregnek a másodpercek, kapod a tust, mire eszmélnél, hogy miként kellett volna reagálnod egy nevenincs fickó kacska mozdulatára, már benyelted a következőt, fogy az időd, a hited, mardos az önvád, a düh, közben mész előre, de ötlet és stratégia nélkül, aztán egyszer csak itt a vég.

Indulhatsz haza. Legközelebb pedig négy év múlva jöhetsz újra, ha addig nem hagyod abba, nem sérülsz meg, nem szűnik meg a szakosztályod, nem pártol el a szponzorod. 2016-ban majd újra kapsz öt percet. Ha jól megy, kétszer, háromszor, négyszer ötöt. Az ötödik végére akár olimpiai bajnok is lehetsz, és szinte észre sem vetted.

Persze tornában, úszásban, kajak-kenuban is a pillanat művészei nyernek, de legalább nincs a te teljesítményedet befolyásoló rivális; mindössze magaddal kell megküzdened, ha ezt sikerrel teszed, külső körülmény nem hátráltathat. Igaz, birkózásban, bunyóban, cselgáncsban ott a másik fél, a tieddel gyökeresen ellentétes szándékkal, de küzdhetsz, harcolhatsz az életedért. Ha a technikád, a taktikád cserben hagy, még mindig támaszkodhatsz az erődre, a lendületedre, az elszántságodra, és mindezzel az ügyesebbet, a képzettebbet, a momentán összeszedettebbet is felmorzsolhatod. Vívásban azonban sem a fizikum, sem a lélek, sem a dac nem segít; idegsportnak mondják, de az idegeidet is tanácsos kiiktatnod. Mert ha jeleznek, már kapod a tust. Ha minden mindegy alapon rohamozol, még biztosabban megkapod. Ha riadtan vagy pusztán óvatoskodva hátrálsz, akkor is megkapod.

Vagy adod, egyre csak adod, egész álló nap, és estére Szilágyi Áron leszel. Lochte százból százszor nyerné a négyszáz méteres vegyesúszást, de vívásban talán minden nap mást és mást ünnepelnének.

Lehet, hogy csütörtökön Imre Géza lenne az olimpiai bajnok. De neki sajnos szerdán kellett vívnia.

Hirdetés