Westernhősök Atlantában

Ballai Attila (Madrid), 2012. július 11., szerda 11:30
Kevés kétségünk akadt azt illetően, hogy Kovács István meg fogja nyerni az atlantai olimpiát. Neki még kevesebb. Utóbb elárulta, amint végigböngészte a harmatsúly mezőnyét, már tudta, ő itt csak veszíthet. De persze győzni fog. Ezért aztán a világért ki nem hagytam volna egyetlen meccsét sem. Még úgy sem, hogy ő könnyebben jutott tovább az aktuális fordulóból, mint mi a bunyó helyszínére. Az ökölvívócsarnokot ugyanis az élelmes rendezők Georgia állam egyik legrejtettebb zugába helyezték.

Hosszú órák kilátástalan üvöltözései után egyszer mi is feladtuk, hogy ezekbe a Seattle-ből vagy akár Alaszkából érkezett, igen derék és igen naiv családapákba némi helyismeretet verjünk, ezért önállósítottuk magunkat. Ch. Gáll András kollégával magunk elé terítettünk egy térképet, és könnyedén meghatároztuk a „Kokóhoz” vezető legrövidebb útvonalat.

A kubai Arnaldo Mesa elleni pontozásos diadallal Kovács István nyerte az 54 kilósok versenyét bokszban
A kubai Arnaldo Mesa elleni pontozásos diadallal Kovács István nyerte az 54 kilósok versenyét bokszban
Fotó: Europress/Getty


Aztán elindultunk. Gyalog, az ismeretlenbe.

Pár perc múltán westernfilm főszereplőinek érezhettük magunkat. Mintha kísértetvárosba érkeztünk volna, kihaltnak tűnő utcán, romos, lemezekből, fából tákolt viskók között vezetett az utunk; ember és állat nem mutatkozott, levél nem rezdült, egy-egy ajtó, ablak, zsalu nyikordult csupán. Talán a széltől, talán láthatatlan kezektől.

Kovács István az atlantai döntőben.


Egyre biztosabban éreztük, hogy figyelnek minket, és egy függöny mögül felvillanó, majd azonnal elsötétülő tekintet minden további kétséget eloszlatott. Mindenünnen megbámulták ezt a két őrült, ismeretlen fehér embert. Pár évtizede még azt mondtuk volna, néger gettóba csöppentünk, de fogalmazzunk óvatosan: afroamerikai nyomortelepre vezetett minket a térkép és saját hebehurgyaságunk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy józsefvárosi emlékeinknek hála, sejtettük, ebben a helyzetben mi a teendő: szapora, bár nem menekülést idéző léptek, leszegett fej, nyugodtan elszánt, mégsem ellenséges tekintet, a lehetőségek végső határáig kidüllesztett mellkas.

Majd a levegő kifújása után hirtelen behorpadó, de már csak a veszélyzóna határán túl. Ahol az elképedt biztonsági őr e szavakkal fogad: ide épeszű idegen még nem lépett be, és az ő tudomása szerint eddig semmilyen nem lépett ki. Ez a magyar virtus – mondanánk, de hallgatunk. És „Kokó” következő meccsére menet inkább megint leüvöltjük a buszsofőr fejét.

Bátran, tét nélkül.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 08:12
  2. 08:10
  3. 08:08
  4. 08:06
  5. 08:00
  6. 07:55
  7. 07:46
  8. 07:31
  9. 07:17
  10. 07:03
  11. 06:32
  12. 06:27
  13. 05:58
  14. 00:01
  15. 23:51
  16. 23:30
  17. 23:04
  18. 22:34
  19. 22:01
  20. 21:35
  21. 21:30
  22. 21:15
  23. 20:52
  24. 20:34
  25. 20:29
  26. 20:20
  27. 20:05
  28. 20:00
  29. 19:48
  30. 19:26
  31. 19:21
  32. 19:06
  33. 18:57
  34. 18:47
  35. 18:39
  36. 18:22
  37. 18:20
  38. 18:02
  39. 17:42
  40. 17:30
  41. 17:19
  42. 16:58
  43. 16:36
  44. 16:30
  45. 16:19
  46. 16:13
  47. 16:12
  48. 15:51
  49. 15:30
  50. 15:11

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása